Ez lehet a következménye a kvótás népszavazásnak

Ha győznek a „nemek”, és érvényes lesz a referendum, törvény akadályozza majd a betelepítést.

MTI
2016. 08. 08. 5:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára a lapnak hangsúlyozta: a kormány álláspontja egyértelmű a kérdésben, a kabinet felfogása szerint a kényszer-betelepítés sérti hazánk érdekeit.

Mint elmondta, a kormány tagjai, a miniszterek és mellettük az államtitkárok is részt vesznek majd a kampányban. „A legfontosabb teendő az lesz, hogy közérthetően elmagyarázzuk a választóknak, miért van szükség a referendumra, és mi a tétje a népszavazásnak”.

Felidézte, hogy a kabinet kezdettől ugyanazt vallja a migráció ügyében. Az a legfontosabb, hogy a magyarok dönthessék el, kik telepedhetnek le Magyarországon. „A baloldal politikusai ehhez képest hezitálnak: legszívesebben az igen, vagyis a korlátlan kényszerbetelepítés mellett kardoskodnának, de a különféle incidensek, a terrorcselekmények és a külföldi kedvezőtlen események miatt ezt nem merik megtenni” – hangsúlyozta.

Mint mondta, régen Moszkvához igazodtak, most Brüsszelhez simulnának, de felismerték, hogy a külföld kritika nélküli követésére, a multinacionális cégek kiszolgálására és ezzel a nemzeti érdek háttérbe szorítására a hazai választók egyre kevésbé fogékonyak. Az utóbbi hetekben a Jobbik is kimutatta valódi szándékait, azt, hogy a kvótaügyet is egyszerű politikai haszonszerzésre használná fel – tette hozzá Völner Pál.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a kvótanépszavazást nem Európa ellen, hanem Európáért kezdeményezte, és semmilyen lényeges érv nem szól Magyarország kilépése mellett az unióból. Véleménye szerint Magyarország a közösség tagjaként kerülhet közelebb céljaihoz.

Mint mondta, aki az október 2-i népszavazáson igennel válaszol, az úgy foglal állást, hogy hazánk területére bármikor irányíthat bármilyen és bármennyi külföldi személyt az unió. Aki viszont nemmel szavaz, az azt rögzíti: Magyarországra csak a magyar állam, a magyar hatóságok engedélyével és a hazai előírások betartása mellett jöhet be bárki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.