Járt-e Farkas a Bezerédi utcában?

Egymásnak ellentmondó információk a miniszterelnöki biztos OLAF-meghallgatásáról.

Horváth Csaba László
2016. 08. 25. 13:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár lapunk korábban úgy értesült, hogy augusztus 24-én délelőtt – vagyis tegnap – a Lungo Drom budapesti székházában hallgatja meg Farkas Flóriánt a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF), hiába vártunk a roma politikusra. A VIII. kerületi, Bezerédi utcai székházhoz ugyanis kora reggeltől délutánig nem érkezett meg Farkas Flórián. Ráadásul délután a cigány szervezet munkatársai is azt közölték lapunkkal, hogy a miniszterelnöki biztos nem járt az épületben, és nem is számítanak az érkezésére.

Ugyanakkor információink szerint éppen Farkas volt az – miután egyszer már hiába idézett be az OLAF –, aki kezdeményezte az uniós szervezetnél, hogy „hazai pályán” adhasson számot a botrányos Híd a munka világába programban elköltött pénzekről. Noha Farkas nem érkezett meg, s ezt munkatársai is határozottan állították, kormányközeli forrásaink szerint tegnap a székházban került sor a roma politikus meghallgatására, amelyről fél egykor távozott.

Az ellentmondásos helyzet miatt a Magyar Nemzet az ügyben az OLAF-hoz fordult, ám a szervezet nem adott tájékoztatást folyamatban lévő ügyben. Majd megkerestük a Miniszterelnökséget is, hiszen Lázár János tárcavezető is arról beszélt a múlt héten, hogy tudomása szerint augusztus 24-én hallgatja meg Farkast az uniós szervezet. Azonban a minisztériumban sem tudták megmondani, hogy Orbán Viktor kormányfő bizalmasa végül találkozott-e a csalás elleni hivatal munkatársaival. Természetesen kerestük Farkas Flóriánt, de mint korábban többször, ezúttal sem értük utol. Annyi bizonyos, hogy ha a Fidesz első számú cigány politikusa tegnap nem ment el az OLAF meghallgatására másodszorra sem, akkor a Miniszterelnökséget vezető minisztert is félrevezethette.

Az eredetileg uniós pénzből indított – Farkas Flórián nevével fémjelzett – program után az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) 1,6 milliárd forinttal nem tud elszámolni. Az ügyben költségvetési csalás miatt folytat nyomozást az adóhivatal, immár másfél éve eredménytelenül. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is visszaköveteli az elköltött pénzeket, bár kirívóan méltányos részletfizetést engedélyezett az ORÖ-nek. A program idején kötött szerződések többségét Farkas Flórián írta alá még ORÖ-elnökként, ám ő a botrány kipattanása óta érinthetetlen, és lényegében elérhetetlen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.