Kárpátaljai gyerekek nyaralnak Ópusztaszeren

Ruszin gyerekek is jöttek.

MTI
2016. 08. 17. 7:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fülöp Attila elmondta: a Kárpátaljáról, Ungvár és Beregszász környékéről érkező magyar és ruszin, valamint magyarországi ruszin gyerekek részvételével megrendezett tábor – az egyházi kötődésen keresztül – a gyermekek nemzetiségi kultúrájának, identitásának megerősítéséről szól. Ez napjainkban a délről érkező idegen kultúra jelentette kihívás miatt is kiemelten fontos – tette hozzá.

A helyettes államtitkár azt mondta: a ruszin a 2011-es népszámlálási adatok szerint – az államalkotó tizenhárom nemzetiség közül – a kisebbek közé tartozik, pár ezren vallják magukat annak. Ezzel együtt a magyar kormány mindent megad, hogy saját kultúrájukat, anyanyelvüket, sőt intézményrendszert is fenntarthassanak: Komlóskán például iskolájuk is van – emelte ki.

Fülöp Attila szólt arról is, hogy míg 2010-ben a nemzetiségi területre közvetlenül 3,6 milliárd forint jutott, 2017-ben ez az összeg már 8,6 milliárd forint lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.