A bíróság szerint tévedett az NVB, amikor a pártoknak a nyilvántartási törvény szerinti közvetett megkeresésre kapott lehetőségét azonos tartamúnak, azonos értékűnek tekintette az adatbázisnak a kormány közhatalmi feladataihoz igénybe vehető közvetlen megismerési és felhasználási jogosultságával.
A Kúria felhívta a figyelmet arra is, hogy a népszavazási törvény keretei között mind a népszavazás kezdeményezője, mind a kezdeményezés szervezésében részt nem vevő, de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok kérhetik a Nemzeti Választási Irodától az adott választópolgárok nevére, lakcímére vonatkozó adatokat. Ez az adatbázis csak a szavazóköri polgárok adatait tartalmazza, míg a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala nyilvántartása a külföldön élő magyar állampolgárok nevét, lakcímét is. Vagyis a szavazóköri adatbázis szűkebb körű, mint a választásra jogosultak teljes köre.
Ha a kormány az országos népszavazás szervezőjének minősül, akkor a kampánytevékenysége során csak azt az adatbázist használhatja, amely a kampányban részt vevő többi szereplő számára ugyanígy elérhető. A kormány mint szervező az országos népszavazási kampányban kampányeszközeinek terjesztésére nem használhat olyan adatbázist, amelyhez a közhatalom gyakorlójaként jutott – szögezte le a Kúria.
Mindezek alapján a bíróság megállapította a jogszabályok megsértését, a népszavazást szervező kormányt pedig eltiltotta a további jogszabálysértéstől. A Kúria végzése jogerős.
Nem cserélték le, így a közterületeken jelenleg is láthatók azok a népszavazásra és nem szavazatra buzdító óriásplakátok, amelyeken – jogsértő módon – nem tüntették fel jól olvashatóan a hirdetés megrendelőjét. A Miniszterelnöki Kabinetiroda lapunknak azt válaszolta, hogy a kormány tiszteletben tartja a Kúria múlt heti döntését, és „ahol a nyomdai kivitelezés miatt szükséges, változtat a kreatívokon”. Ez viszont a gyakorlatban a plakátoknál nem valósult meg.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!