A csütörtöki sajtótájékoztatón Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a migrációs helyzetről számolt be. Mint elhangzott, a balkáni útvonalon már a török–bolgár határon is próbálkoznak migránsok, onnan Szerbiába mennek tovább. A szerb–magyar szakaszon szavai szerint állandó a migrációs nyomás, illetve van tapogatózás a szerb–román–magyar hármas határ irányában, Kübekháza környékén is.
„Ha az EU-Törökország-megállapodás hatályát veszíti, és elindul a migránsok áradata, akkor komoly mozgás lehet ősszel” – hívta fel a figyelmet Bakondi.
Eközben Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az állami rádiónak nyilatkozva arról beszélt, hogy kisebb törvénymódosításokra készülnek a kormánypártok a migrációs helyzettel kapcsolatban. Részleteket nem árult el, ahogy azt sem tudni, hogy egy érvényes népszavazás után milyen jogalkotási lépések várhatók. Erre ugyanis több fideszes politikus is utalást tett már, Kósa Lajos pedig most úgy fogalmazott, ha az októberi népszavazáson győznek a nem szavazatok, arra a magyar törvényalkotásnak is reagálnia kell majd.
Rossz szálloda előtt tartott sajtótájékoztatót Balatonfüreden az MSZP. Bárány Balázs, a párt elnökségi tagja a Fidesz kihelyezett frakcióülésének helyszínére szervezett tájékoztatót. Csakhogy nem az eseménynek helyt adó Hotel Füred előtt, hanem a közelben egy másik szálló, a Flamingó Hotel előtt beszélt, és közben néhányszor utalt is arra, hogy mögötte zajlik a kormánypárt frakcióülése.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!