Róna Péter: Otthon kell maradnunk

A baloldal teljesen elveszítette mondanivalóját – jelentette ki a közgazdász.

Buzna Viktor
2016. 09. 09. 20:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A neoliberális világ elpusztította az erkölcsös ember eszményét, a helyére benyomuló, cinikus jobboldal pedig indentitásneurózisban szenved – mondta előadásában csütörtök este Róna Péter. Az egyebek között az Oxfordi Egyetemen is tanító közgazdász az LMP gazdaságpolitikai műhelyében tartott előadást, s aggasztó képet festett korunk Magyarországáról, Európáról és a nyugati társadalomról.

– A baloldal teljesen elveszítette mondanivalóját – kezdte előadását Róna Péter, aki szerint ennek hátterében a racionalitást középpontba állító, szélsőségesen materialista világ létrejötte áll. Azáltal ugyanis, hogy mindent a matematika határoz meg, a futószalag mellett álló, funkcionális számsorokká vált dolgozó emberek többsége elveszítette identitását. – Ez a brexit üzenete. Az, hogy az emberek nem kérnek ebből a lelketlen világból – folytatta. A közgazdász szerint a baloldal, s különösen az olyan neoliberális, kapitalista gondolkodást képviselő politikusok, mint a volt brit miniszterelnök Tony Blair, vagy éppen Gyurcsány Ferenc, nem foglalkoztak az identitás kérdésével.

– Ezt a hiányt ragadta meg a jobboldal – folytatta Róna, szerinte azonban az Orbán Viktor politikai családjába tartozók mély cinizmussal használják ki a helyzetet. A jobboldal ugyanis a nemzeti identitás máza alatt szélsőséges neoliberális gazdaságpolitikát folytat. – Kapzsi, harácsoló, hazug, aljas és uszító viselkedés ez – jelentette ki a Fidesz politikáját jellemezve. A közgazdász szerint ez az októberben esedékes kvótanépszavazást megelőző, „gyűlölködő” plakátkampányban is megjelenik.

– Miféle keresztény ország az, amely azt üzeni a világ összes szerencsétlenének: ide ne gyertek? – tette fel a kérdést Róna. A professzor szerint ez a viselkedés a magyarságra nézve is kártékony. Abból a materialista, érdekek alapján rendeződő gondolkodásra utal ugyanis, amit éppen a neoliberális világ teremtett meg. – Emberi szeretetből nem csinálunk semmit – tette hozzá. Szerinte ugyanis a központi kérdés nem az, hogyan osszuk újra a javakat, hanem hogy hogyan építhetünk olyan társadalmat, amelynek tagjai szem előtt tartják a közösség érdekeit. Kérdésre válaszolva Róna Péter elmondta: az erkölcstelenség a magyar gazdaságra is rossz hatással van. Amennyiben a társadalom erkölcstelenné válik, a nemzet alkotóereje zsugorodni kezd.

– Az október másodikai népszavazáskor otthon kell maradnunk – vonta le a következtetést a professzor, szerinte ugyanis a kvótaszavazással nemcsak a kérdésre adunk választ, de a referendumot övező „gyűlöletkeltő, uszító” kampányra is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.