Ha jól emlékszem, Spéder Zoltánról is olasz paparazzókkal készítettek anyagot a TV2-re – írta korábbi Facebook-posztjában Vona Gábor azzal kapcsolatban, hogy fia iskolája előtt megpróbálták őt lefényképezni. Miután korábban arról lehetett hallani, hogy a Spéder-képek Andrea Belmonte gépével készültek, rákérdeztünk Vonánál, hogy vajon őt is az az ismert fotós üldözte-e, aki korábban többek közt Luis Figo futballsztárral került összetűzésbe. A Jobbik elnöke előzőleg nem tudta, hogy már Spéder ügyében is Belmonte neve került elő, mindenesetre lapunknak megerősítette: a fotós a helyszínen bemutatkozott, igazolványát is megmutatta, tehát egyértelműen ugyanarról a személyről van szó. (A beszélgetés után, de még cikkünk megjelenése előtt pedig Vona a Facebook-oldalán is előállt az új információval.)
Emlékezetes: a Spéderről készült képeket a Habony Árpádhoz kötődő média is terítette. A TV2-n ugyanúgy bemutatták a képeket, ahogy az Ómolnár Miklós vezette Ripost.hu-n vagy a Habony-féle Modern Media Grouphoz tartozó 888-on. Vona korábban is a Habony-körre gyanakodott, és azt üzente, most nagyon bakot lőttek.
Az olasz fotósnak azonban ennyi nem volt elég, Vona gyermekének iskolája után egészen Veszprémig „menekült” társával. Lapunk úgy tudja, nem először volt a megyeszékhely az úti cél: múlt hét elején három napon keresztül várakoztak lapunk tulajdonosa, Simicska Lajos házánál fotósok. Akkor egy másik csapat volt ott, egy tetovált olasz férfi és magyar kísérője, akik egy zöld Kiával érkeztek. Úgy értesültünk az üzletembertől, hogy nemcsak őt zaklatták, hanem a családtagjait is fényképezték a fotósok. Mindez abból a szempontból is érdekes, hogy tavaly Simicskáról beszéltek úgy kormányzati politikusok: az a célja, hogy a kormányfő gyerekeit támadják.
Csütörtök délután már a Vonát fotózók érkeztek Veszprémbe, Simicska házához, és még cikkünk megjelenése előtt közvetlenül is ott tartózkodtak. Megkérdeztük a Jobbik pártelnökét, aki lapunknak leírást adott az autóról és a személyekről, így bizonyossá vált: ugyanazokat mozdították rá a politikusra, mint Simicska Lajosra. Úgy tűnik tehát, állandó fotósokkal dolgoztat a megbízó, ráadásul ezt is kiszervezve külföldieknek – ki tudja, miért érezték úgy, hogy ők tudják a legmegfelelőbben végrehajtani a feladatokat.