Egymilliárdért vesz műsorokat a köztévé

Egy hónappal ezelőtt föltett kérdéseinkre az MTVA csak most válaszolt.

2016. 10. 08. 11:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem az árbevétel volt a döntő szempontja partnerünk kiválasztásának, hanem hogy a referenciái alapján a legmegfelelőbb szakmai háttérrel rendelkezik a műsorok elkészítéséhez – ezzel magyarázta lapunknak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), hogy miért a csekély árbevételű HD TV Hírstúdió Kft. nyerte el három műsorsorozat gyártási jogát bruttó 1,2 milliárd forint értékben. Lapunk egy hónappal ezelőtt írta meg, hogy a Kiss Ferenc és Kiss G. János vezette-tulajdonolta HD TV három új sorozatot készíthet az állami médiának, pedig a cégnek 2010 és 2013 között nem volt bevétele, és 2014-ben is csupán 6,5 millió forint. Az uniós közbeszerzési értesítőből kiderült, a Szólalj meg! című, legfeljebb 1675 részes, epizódonként ötperces nyelvlecke gyártását bruttó 350,9 millió forintért kezdhették meg. A második sorozat az Esti kérdés, amely a kiírás szerint műveltségi vetélkedő lett volna, ám végül háttérműsor lett belőle. Ebből bruttó 394 millió forintért legfeljebb 335, egyenként 26 perces adás készülhet. A harmadik egy telefonos műveltségi vetélkedő Ön is tudja? címmel. Ez 456,5 millióba kerül, és ez is legfeljebb 335, 26 perces epizódból áll majd.

Egy hónappal ezelőtt föltett kérdéseinkre az MTVA csak most válaszolt. Ebben a referencia mellett arra is hivatkoztak, hogy az időközben elindult M5-ön már futnak az említett műsorok, és ez azt bizonyítja, hogy a HD TV képes a folyamatos gyártásra. Jelezték: a cég alvállalkozókat is igénybe vehet, ami „Magyarországon a hasonló jellegű szerződéseknél széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott gyakorlat”.

Érdekesség, hogy miközben a Szólalj meg! című oktatóműsort eredetileg német, francia, olasz, spanyol és orosz nyelvre írták ki, végül az angol is bekerült a csomagba hatodiknak. Egyébként ennek a műsornak nincs igazi műsorvezetője, ehelyett anyanyelvi tanárok szerepelnek az egyes epizódokban.

A Népszabadság tegnapi híradásából egyébként kiderült: az idén az M5 csatorna költségvetési kerete bruttó két és fél milliárd, a jövő évi kerete pedig bruttó hétmilliárd forint. Az MTVA teljes költségvetése a tervek szerint jövőre 80 milliárd forint lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.