Kalandos műtét a győri kórháztűz közben

Háromórásra tervezett operáció közben, felnyitott mellkassal kellett átszállítani a pácienst.

Kuslits Szonja
2016. 10. 25. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sáringer Tibor, a győri Petz Aladár-kórház páciense sikeresen átvészelte azt a nem mindennapi műtétet, amelynek során egy tűzeset miatt operáció közben kellett átköltöztetni egy másik műtőbe – adta hírül vasárnap a Kisalföld.hu. A kórház B épületében múlt kedden gyulladtak ki a villanyvezetékek, ezért 200 beteget kellett átköltöztetni.

Sáringer Tibor épp altatásban, felnyitott mellkassal feküdt a műtőasztalon, amikor át kellett szállítani. A portál szerint a férfit Molnár F. Tamás operálta, a háromórásra tervezett beavatkozás felénél tartottak, amikor megszólalt a tűzjelző, s ömlött be a füst. A beteget ráemelték egy gurulós ágyra, majd Molnár professzor, az altatóorvos, annak asszisztense és a műtősnő beszállt a liftbe, amivel két emeletet utaztak egy másik műtőig. Molnár F. Tamás megjegyezte: megjárta ugyan Bejrútot, de ilyen szituációban még nem volt. Sáringer Tibor a Kisalföldből tudta meg, hogy mi is történt vele.

Oláh Attila, a kórház orvos igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta: korábban ilyen szituáció még nem fordult elő, de kiválóan kezelték a helyzetet. Kiderült az is, hogy a tűz miatt körülbelül másfél-két millió forint kár keletkezett a kórházban. Sáringer Tibor az orvos igazgató szerint jelenleg is a kórházban fekszik, jól van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.