Kevés nő jelentkezik határvadásznak

A jelentkezők kevesebb mint ötöde, csupán 15 százaléka nő.

MTI
2016. 10. 06. 19:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pozsgai Zsolt elmondta: eddig 5300-an érdeklődtek a lehetőségről, 1510 pályázatot nyújtottak be, közülük 215-en nők. Hangsúlyozta: aki rendőrnek jelentkezik, hivatást választ, már a kinevezésétől fogva életpályát tudnak kínálni a számára.

Szólt arról, hogy a toborzást szeptember 1-jén kezdték meg, a felvételi eljárás folyamatosan zajlik. A jelentkezők fizikai, pszichikai és alkalmassági vizsgálaton vesznek részt, s ha kifogástalan az életvitelük is, egy két hónapos alapképzést kapnak. Már az alapképzés időtartama alatt megilleti őket munkabér, ez bruttó 150 ezer forint. Ha teljesítik az alapvizsgát, rendőr őrmesterként már 220 300 forintos bruttó alapbért keresnek.

A jelentkezőkkel 12 hónapos próbaidőt kötnek ki, ez idő alatt kiderül mindenkiről, hogy alkalmas-e erre a hivatásra, illetve ő maga is eldöntheti, valóban ezt a pályát képzeli-e el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.