Még nem ért véget Rogán hosszú éjszakája

Valtonos cég adta bérbe a miniszter családjának a német rendszámú Mercedes Benzt.

Horváth Csaba László
2016. 10. 05. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Logikailag hibásnak tűnik az az érvelés, miszerint Rogán Antalnak és családjának azért ajánlotta fel a Fly-Coop Kft. tulajdonosa, hogy a cég luxushelikopterével hazahozzák őket egy hétvégi esküvőről, hogy ne kelljen a kisfiukkal éjszaka autózniuk. Ugyanis – amint azt megírtuk – a miniszter a szombati lakodalom utáni éjszakát egy előkelő mándoki hotelben, a Forgách Kastélyban töltötte.

Nem ez az egyetlen körülmény, ami arra utal, hogy a fideszes politikus és környezete nem mond igazat a kiruccanásról. Miután ugyanis a Népszabadság érdeklődni kezdett Rogánnál a helikopteres utazásról, a miniszter egyszerűen letagadta, és perrel fenyegetett, ha hazugságot írnak róla. Később azonban a lap elküldte neki a fényképeket, amelyen látható a luxushelikopterből kiszálló és egy körülbelül 35 milliós Mercedesbe beszálló Rogán Antal is. A tárcavezető ezután már nem fenyegetőzött, sőt nem is reagált. A gépjárművet a Valton-Master Car adta bérbe. A cég 2013-ig „formálisan” a kormánnyal kimondottan jó kapcsolatot ápoló Valton Security luxusautók bérbeadására szakosodott leányvállalata volt.

A Demokratikus Koalíció Rogán újbóli nemzetbiztonsági átvilágítását követeli a miniszter „átláthatatlan” üzleti kapcsolatai miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.