Liszkay a Mediaworksnél tárgyalt
Liszkay Gábor, a Magyar Idők felelős kiadója és a Mediaworks új igazgatósági tagja szerda délben érkezett a Népszabadság kiadójának irodaházába, ahol több mint három órán át tárgyalt. Az RTL Klub híradója arról kérdezte, miről egyeztettek, Liszkay így válaszolt mosolyogva: „Ez csak és kizárólag ránk tartozik. Nem a Népszabadságnál, hanem a kiadóval tárgyaltunk.”
A Párbeszéd párt eközben a kormánypárti Magyar Idők szerkesztőségénél akciózott tegnap, mert a lap tulajdonosát, Liszkay Gábort nevezték ki a Mediaworks igazgatóságába. Szabó Tímea, az ellenzéki párt társelnöke közölte, nem fogják hagyni, hogy a kormány tönkretegye a sajtót, illetve a sajtó szabadságát Magyarországon. A politikus a párt aktivistáival a Magyar Idők szerkesztőségének bejárati ajtajára ragasztott transzparenseket. Többek közt az volt olvasható a feliratokon: „Mészáros Stróman Lőrincnek üzenjük, hogy a sajtószabadság nem eladó”. Később a biztonsági őrök felszólítására a pártvezető és az aktivisták elhagyták az épületet.
A sajtószabadsággal is foglalkozó amerikai civil szervezet, a Freedom House is reagált a történtekre. Közölték, a napilap eladása azt mutatja, hogy Magyarországon növekszik a kormány befolyása a média fölött. A zöldpárti európai parlamenti képviselők pedig a Fedél Nélkül újság Népszabadság-melléklettel megjelent rendkívüli lapszámának felmutatásával tiltakoztak. Philippe Lamberts, a zöldfrakció társelnöke a felszólalásában kijelentette, tiltakozásukat kell kifejezniük a Magyarországon történtekkel kapcsolatban. Szerinte a napilapot az „Orbán Viktor miniszterelnökhöz legközelebb állók cége vette meg”.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!