Nevető harmadik lenne az LMP

Az LMP továbbra sem tárgyal baloldali összefogásról, de a kormányt szívesen leváltaná.

MNO
2016. 10. 24. 19:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az LMP nem megy el a baloldali pártok egyeztetésére, amely a választási együttműködést alapozná meg, de szeretné hozzátenni a részét a 2018-as kormányváltáshoz – mondta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Hadházy Ákos. Az LMP társelnöke azzal magyarázta pártja távolmaradását, hogy szerinte nem a mandátumelosztás technikájáról kell egyeztetni. Mint fogalmazott, az ellenzéknek két dologról kell beszélnie. Az egyik az, hogy tud-e garanciákat biztosítani arra, hogy nem csak a 2010 és a 2018-as időszakhoz képest fog teljesen mást csinálni, hanem az azt megelőző időszakhoz képest is. „Ha tud garanciákat adni, és ha meg tudja mondani, hogy ő nem csak a hatalomról tud beszélni, hanem a valódi problémákról is és az arra való válaszokról is, akkor nyerhet, ha ez nincsen, akkor nem nyerhet” – tette hozzá.

Mint arról az MNO is beszámolt, a héten egyeztetések kezdődnek a baloldalon, ezek középpontjában az előválasztás áll. A tárgyalások alaphangját Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke adta meg az október 23-i baloldali megmozduláson.

A tíz évvel ezelőtti rendőrterrorról azt mondta: „más nevében nem tehetem, de a magam nevében kimondom, hogy végtelenül sajnálom, hogy ez megtörténhetett.” Úgy folytatta: „másnak a nevében nem beszélhetek, de a magam nevében azt mondom, hogy végtelenül sajnálom, hogy nem voltak a Magyar Köztársaság politikusai elég tisztességesek.”

Gyurcsány Ferenc – mint aki 2006-ban ott sem volt – megtapsolta az elhangzottakat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.