Van, ahol lehet burkiniben fürödni Magyarországon

Sikondán és Siklóson is örömmel várják a burkinis vendégeket. Pécsen azonban tilos így fürdeni.

MNO
2016. 10. 25. 13:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Tilos burkiniben fürdeni Pécsen!” – hirdeti címében az OK! Pécs. A hírportál érdeklődésére mindkét pécsi uszoda ezt közölte: annak ellenére, hogy a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán sok muszlim nő tanul. A Hullámfürdőben az üzemvezetőtől tudták meg, hogy külön engedélyért lehet folyamodni a vezérigazgató-helyettesnél, aki majd dönt az ügyben.

A portál körbekérdezősködött a Baranya megyei fürdőhelyeken, ám csupán két helyszínen közölték azt, hogy szívesen látják a burkinis vendégeket is. A Thermal Spa Siklós és a sikondai Ambient Hotel & AromaSpa munkatársának nem kellett elmagyarázni, mi az a burkini, ők rábólintottak a felvetésre. Szigetváron felháborodtak az újságíró hívásán, Magyarhertelenden pedig közölték, ott azt sem szeretik, ha a fürdőnadrág szára hosszabb a kelleténél.

Kisebb botrányt keltett a közelmúltban, hogy két muszlim nőt kitessékeltek a fővárosi Széchenyi fürdő medencéjéből (részletek itt). Korábban Franciaországban váltott ki heves vitát a ruhadarab, miután néhány francia riviérai strand betiltotta a viselését a nizzai merényletet követően. Ugyan bíróság mondta ki, hogy nem lehet megtiltani a burkini viselését, azóta is elő-előfordulnak kisebb verekedések emiatt a strandokon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.