A Magyar Nemzetnek Palik Tibor, a keserűvizet kitermelő és forgalmazó Medaqua Kft. cégvezetője arról beszélt: bár már több mint egy hónapja szó van arról, hogy Dobogón épül az új dél-budai szuperkórház, máig nem érkezett hozzájuk hivatalos megkeresés. A kormány részéről senki sem tárgyalt velük arról, hogy a beruházás érinti-e egyáltalán a Hunyadi János gyógyvizet és a Ferenc József keserűvizet adó kutakat, és ha igen, hogyan.
Pedig Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere már októberben arról beszélt a Kossuth rádió egyik műsorában, hogy a Dobogó nevű területen épül a szuperkórház.
Palik Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy a kutak körüli területet fokozottan védettnek minősítette az illetékes vízügyi hatóság, és ezt olyan komolyan veszik, hogy még kapálni sem szabad. Előfordult ugyanis, hogy az erős esőzés miatt körülbelül száz méter hosszan úgy akarták elvezetni a vizet, hogy egy árkot kapáltak. Emiatt azonban 150 ezer forintra bírságolta őket a hatóság. Még kaszálni is csak akkor szabad, ha erre engedélyt adnak.
A körbekerített, belső védőterület Palik Tibor elmondása szerint a Hunyadi-telep esetében körülbelül negyven, míg a Ferenc-telep esetében körülbelül harminc hektár. Úgy véli, a két elkerített területen kívül lehet elég hely a kórháznak, az ugyanis nem fokozottan védett terület, de kérdéses, hogy a vízügyi hatóság mit reagál erre. Azt ugyanis nem tudni, hogy milyen a vízáramlás a föld alatt.
Egy hétfői háttérbeszélgetésen – a Népszava szerint – Cserháti Péter fővárosi kórházfejlesztésekért felelős miniszteri biztos arról beszélt: a humántárca, valamint a fejlesztési és a vízügyi kérdésekért felelős agrárminisztérium kedden, azaz tegnap egyeztetett az építési helyszínként kiválasztott lakatlan terület fejlesztési esélyeiről – de erről nem tudni semmit. Cserháti Péter szerint a területen fakadó keserűvízforrások kiterjedtségét, a közlekedésfejlesztés lehetőségeit és a beépíthetőséget számításba véve tesznek javaslatot november 30-ig. Ekkor derül ki, hogy egyáltalán megvalósítható-e a kormány által kijelölt területen a zöldmezős beruházás, és ha igen, ahhoz mi mindent kell tenni.