Cudar világ ez! – fogalmazott tömören családja helyzetéről Németh Ferenc, aki két lányával él 74 ezer forintos nyugdíjából. Korábban hivatásos sofőr volt, mellette festett, burkolt is, de ma már nem tud munkát vállalni: tavaly gerincsérvvel operálták. Kisebbik lányának csípőműtétje volt. Németh Ferenc csak gyógyszerre 13 ezer forintot költ havonta.
A gyermekeit tíz éve egyedül nevelő férfival a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének tegnap átadott ötödik népkonyháján találkoztunk. Az idős férfi az ételosztó pont próbaideje alatt lett a Bosnyák téri piac hátsó traktusán nyílt ingyenkonyha állandó vendége. Nem véletlenül: az egyháznak köszönhetően hétköznaponként meleg ételt tehet a családi asztalra. Nagy segítséget jelentene számára, ha hétvégén is lenne ételosztás; most még olyankor ő főz – ahogy fogalmaz némi malíciával, szakácsnőre egyelőre nem futja.
A Krisna-tudatúak Ételt az életért nevű szegényélelmezési programja keretében tegnap nyitották meg hivatalosan az újabb ingyenkonyhát a XIV. kerületben, ahol mostantól akár 300 rászoruló napi étkezéséről tudnak gondoskodni. Sok rászoruló látogatott el ide az elmúlt hetek tesztüzeme alatt, köztük a háromdiplomás Szentirmainé Kövesi Zsuzsanna, aki minden nap sorbaáll az ételért. Megtudtuk tőle, hogy évek óta nem kap munkát, 59 évesen 22 800 forintos szociális segélye mellé az önkormányzattól kap még 9000-et, ennyiből kellene kihúznia. – El kell döntenem, hogy fűtök, a gyógyszeremet veszem meg, vagy eszem – fogalmazott, majd hozzátette: az állam szégyene, hogy ennyi idősen ide kell járnia. – Szégyellheti magát a többi egyház is, mert csak a Krisna-tudatúak adnak egész évben mindennap meleg ételt; ők nem bort isznak, miközben vizet prédikálnak. Mondom ezt úgy, hogy hívő katolikus vagyok. Az ebéd mellé olyan tartós élelmiszereket is kapunk, mint liszt, tészta, olaj; olykor elég három hónapig is – mondta a középkorú asszony.
Kiss Antalné a Blaha Lujza téren hallott az egyház egyik tagjától arról, hogy immár Zuglóban is lehetősége nyílik meleg ételhez jutni. – Sokat jelent nekem az adomány, mert csak 104 ezer forint a nyugdíjam, így legalább tudok egy kicsit spórolni – mondja gurulós cekkerét maga után húzva. A 71 éves nyugdíjas a járadékából még igyekszik támogatni beteg gyermekét is, aki állandó egészségügyi felügyeletre szorul. Emellett orvosságra is költ havonta 16 ezret, magas a vérnyomása, cukros, és reuma gyötri.