Egy hét elteltével sem kapott semmiféle választ Áder János köztársasági elnöktől személyes találkozót kezdeményező levelére – mondta a Magyar Nemzetnek tegnap Vona Gábor. A Jobbik elnöke múlt kedden fordult levélben az államfőhöz, hogy Áder János „vesse latba tekintélyét” az alaptörvény-módosítás kapcsán kialakult patthelyzetben. A vita ugyanis megrekedt: a Jobbik nem támogatta a kormány kvótaellenes alkotmánymódosítását, amiért a letelepedési kötvényt nem vezették ki a rendszerből, a Fidesz pedig nem akarja támogatni a Jobbik javaslatát, amely az alaptörvény-módosítás mellett a Rogán Antal nevéhez köthető kötvénybizniszt is megszüntetné. A Jobbik elnökének – mint mondta – konkrét javaslata is van az államfőnek a helyzet rendezésére vonatkozóan, de annak részleteit egyelőre nem akarta elárulni.
Lapunk is elküldte már múlt szerdán – Vona Gábor bejelentését követően – kérdéseit a Köztársasági Elnöki Hivatalnak arról, hogy az államfő leülne-e beszélgetni a Jobbik elnökével, ám sajtómegkeresésünkre mi sem kaptunk egyelőre választ.
Vona Gábor szerint demokráciában alapvető működési elvnek kell lennie, hogy a pártok egyeztetni tudjanak a köztársasági elnökkel. Pláne ebben a kérdésben, hiszen Áder János a népszavazás kapcsán is megszólalt, vagyis a Jobbik elnöke szerint felelőssége van a kérdésben. (A köztársasági elnökkel az állami televízió közölt exkluzív interjút az október 2-i kvótaellenes népszavazás kampányhajrájában, és bár a műsorvezető nagyon igyekezett a referendumról beszélni, Áder János a műsorban szinte végig csak a klímaváltozás és a vízválság veszélyeiről értekezett.) – Természetesen türelmesen várok köztársasági elnök úrra – mondta az ellenzéki politikus, hozzátéve, hogy már december van, és még mindig nem sikerült módosítani az alaptörvényt.
Tegnap egyébként a Jobbik képviselői ismét megpróbálták az Országgyűlés igazságügyi bizottságában napirendre vetetni javaslatukat, hiszen első körben ennek a testületnek kell tárgyalnia és döntenie arról, hogy a parlament plenáris ülésén is téma lehet-e. A kormánypárti többség azonban ahhoz sem járult hozzá, hogy egyáltalán beszéljenek az ügyről. Legalábbis most, a napokban ugyanis Rubovszky György, a bizottság KDNP-s elnöke lapunknak azt mondta, hogy várhatóan jövő hétfőn tárgyalnak majd a jobbikos javaslatról.