Gazdasági visszaélés a TEK-nél

A belső vizsgálat egy több tízmillió forintos épületfelújítási beruházásnál bukkant törvénytelenségekre.

MNO
2017. 01. 31. 5:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hűtlen kezelés miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség ismeretlen tettes ellen egy olyan ügyben, amely a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik közbeszerzésével kapcsolatos – tudta meg az Index több, egymástól független forrásból.

A főügyészség 2016. június 17-én rendelte el a nyomozást, miután a TEK főigazgatója, Hajdu János feljelentést tett – erősítette meg a portálnak a Nyomozó Főügyészség szóvivője, Nagy Andrea.

A TEK sajtóosztálya is elismerte az Indexnek, hogy visszaélés történt. Azt írták: „A TEK belső ellenőrző tevékenysége során tárt fel néhány gyanús és feltehetően jogellenes cselekményt gazdasági területen”.

A portál rendészeti forrásokból úgy értesült, hogy a belső vizsgálat egy olyan, több tízmillió forintos beruházásnál bukkant törvénytelenségekre, amely egy TEK-es épületfelújítással kapcsolatos. A gyanú szerint a TEK gazdasági vezetésének egyik tagja fiktív munkálatokért is fizetett egy külsős cégnek – olvasható a cikkben. Az Index megjegyzi, hogy hivatalosan nem erősítették ugyan meg az információt, de forrásaik szerint a belső vizsgálat után távoznia kellett a TEK-től a szervezet gazdasági igazgató-helyettesének.

Az ügyben érintett budapesti építőipari cégnek viszont nincs tudomása arról, hogy a cég vagy bármelyik alkalmazottja ellen nyomozás folyna. Igaz, ez valóban így van, hiszen  jelenleg nincs gyanúsítottja az ügynek, de nyomoznak – tette hozzá az Index.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.