Ismét jól járt Orbán Ráhel volt ügyvédje

Több mint bruttó 6 milliárdért ad majd tanácsokat a Miniszterelnökségnek a KÖF 2017–2020 Konzorcium.

Horváth Csaba László
2017. 01. 31. 21:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár alig néhány hete számoltunk be róla, hogy csaknem bruttó 2,4 milliárd forintért ad tanácsot a Miniszterelnökségnek az az ügyvédi iroda és konzorciuma, amelynek tagja Erzsébetváros fideszes alpolgármestere, kiderült, hogy újabb csillagászati összegű állami megrendeléshez jutott a csoport.

A tegnapi uniós közbeszerzési értesítő szerint több mint bruttó 6 milliárdért ad majd tanácsokat a Miniszterelnökségnek a KÖF 2017–2020 Konzorcium. Ennek egyik tagja az SBGK ügyvédi iroda, amelynek elnökségében szerepel Bajkai István fideszes alpolgármester, aki arról is ismert, hogy a kormányfő lányának, Orbán Ráhelnek látta el korábban a jogi képviseletét.

A konzorcium másik tagja az Ész-Ker Kft., amelyről tavaly az Átlátszó.hu írta meg, hogy a cég többségi tulajdonosán, Kárpáti Péter Györgyön keresztül kapcsolatba hozható az ismert kormányközeli milliárdossal, Garancsi Istvánnal, valamint Tiborcz Istvánnal is, aki Orbán Viktor miniszterelnök veje. Tagja még a konzorciumnak a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda, amely a Miniszterelnökségtől és a Nemzeti Fejlesztési Programirodától nyert milliárdos megbízásokat korábban. Figyelemre méltó, hogy a szóban forgó cég és a két ügyvédi iroda hasonló feladatra már nyert egyszer közel ugyanennyi pénzt, bruttó 6 milliárd forintot. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.