4-es metró: a gazdasági bizottság elé kerülhet az ügy

A Fidesz-frakció kezdeményezi, hogy a parlament gazdasági bizottsága vizsgálja ki a korrupciós ügyet.

MTI
2017. 02. 06. 12:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus elmondta: a testület ezzel foglalkozó ülésére meghívják Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnököket, Demszky Gábor korábbi főpolgármestert, helyettesét, Horváth Csabát és Gy. Németh Erzsébetet, aki korábban az MSZP, jelenleg a DK színeiben politizál a Fővárosi Közgyűlésben. A bizottság elnöke a tavaszi parlamenti ülésszak első hetére ígérte a meghívásukat.

Bánki Erik kizártnak nevezte, hogy az említettek ne tudtak volna azokról a folyamatokról, amelyek „minden idők legnagyobb korrupciós botrányához\" vezettek.

Reméli, hogy a meghívottak el is mennek majd a bizottság ülésére, szerinte ugyanis aki nem jelenik meg, annak „vaj van a füle mögött\".

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentésére hivatkozva a kormánypárti képviselő megjegyezte, hogy a metróberuházás összegének körülbelül egyharmadát ellopták. „Kíváncsiak vagyunk, kik vettek részt ebben a korrupciós botrányban, kik irányították a szálakat, hová került a pénz\" – mondta, hozzátéve, hogy a csalás miatt Magyarországnak várhatóan vissza kell fizetnie 59 milliárd forintot az Európai Uniónak.

Kitért arra is, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot nem lehet felállítani az ügyben, tekintettel a folyamatban lévő nyomozásra.

A letelepedési kötvényekkel kapcsolatos felvetésre Bánki Erik közölte: folyamatban van a kötvénykivezetési eljárás kidolgozása, jogszabály is készül a témában.

A szovjet megszállás áldozatainak a Szabadság térre tervezett emlékművéről a politikus kérdésre azt mondta: ahol a német megszállás áldozatainak emlékmű épült, ott helye van a megemlékezésnek a szovjet megszállás áldozatairól is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.