Az állam is felelős az alacsony hazai bérekért

Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán és Csaba László a jövedelmek, a termelékenység és a korrupció összefüggéseiről beszélt a Magyar Nemzet Szalonban.

Abban egyetértés van, hogy Magyarországon alacsonyak a bérek, ezt támasztja alá az a több százezer honfitársunk, akik a lábukkal szavaztak és külföldön vállaltak munkát. De van-e értelme a közmunkaprogramnak; miért a választások előtt emelik nagyobb mértékben a mindenkori kormányok a minimálbér összegét; hogyan hat a gazdaság termelékenysége a fizetésekre; illetve milyen összefüggés van az oktatás színvonala és a bérek között?

Ezekről vitatkozott péntek este Bod Péter Ákos, Csaba László és Pogátsa Zoltán az immár hagyományossá vált Magyar Nemzet Szalon újabb estjén, Budapesten, az A38 Hajón.

A rendezvény apropóját az adta, hogy a kormány január 1-jétől 15 százalékkal emelte meg a minimálbér összegét, míg a garantált bérminimum 25 százalékkal nőtt. Ez azt jelenti, hogy az idei évtől nettó 85 ezer forintot vihetnek haza a minimálbéresek, míg a szakképzett munkavállalók számlájára havi 107 ezer forintnál kisebb összeget nem utalhatnak a munkáltatók.

Bod Péter Ákos, az Antall-kormány ipari és kereskedelmi minisztere, volt jegybankelnök, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint a minimálbér bonyolult társadalmi, illetve jogintézmény, lényegében egy tiltás, ami arra vonatkozik, hogy ennél kisebb fizetésről nem állapodhat meg a munkavállaló és a munkaadó, még akkor sem, ha erre hajlandóság lenne a dolgozó részéről.

Első hallásra furcsának tűnhet, hogy valaki a garantált bérminimum alatt vállalna munkát, azonban Magyarországon hatalmasak a régiós különbségek. Míg Budapesten magasabbak a fizetések, addig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vannak, akik ennél kevesebbért is elmennének dolgozni. Ezzel párhuzamosan az árak is eltérnek, egy fővárosi kávéház tulajdonosa hamarabb kitermeli a növekvő bérköltséget, hiszen drágábban is megveszik a termékeit; vidéken ugyanez már nehezebb. Ennek ellenére a szakember egyetért a minimálbér emelésével.

Nem ismeretlen az átlagnál nagyobb minimálbér-emelés a hazai közéletben, hiszen éppen az első Orbán-kormány volt az, amely a 2002-es választások előtt hasonló léptékű emelésről döntött. Fontos megjegyezni, hogy miközben a munkabér a dolgozóknak jövedelem, a cégeknek költség – közölte Bod Péter Ákos. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi minimálbér-emelés a vállalkozásoknak tízszázalékos pluszköltséget, míg a szakképzettek esetében ugyanez tizenkét százalékos élőmunka-drágulást jelent. A szakember szerint hiába csökkentette a kormány kismértékben a béreket terhelő járulékokat, a minimálbér-emelés költségét a vállalkozók fizetik meg. Sőt, az állam még jól is jár ezzel, hiszen a költségvetés adóbevétele hat százalékkal fog nőni.

Sok mindent elárul a minimálbér-emeléssel kapcsolatos viták minőségi különbsége az egyes országok között. Hazánkban a munkaadók és a munkavállalók érdekvédelmi szervezete mellett a kormány küldötte vesz részt minden évben a tárgyalásokon. Bod Péter Ákos szerint ez leegyszerűsítve úgy zajlik, hogy a munkavállalók nagyobb, míg a munkaadók kisebb összegű béremelésért lobbiznak, a kormány pedig beáll a kettő közé, és lényegében így alakul ki a konszenzus. Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, a Nyugat-magyarországi Egyetem oktatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Észak- és Nyugat-Európában sok helyen nincs is minimálbér, miközben erős munkaadói és munkavállalói szervezetek egyeztetnek a béremelésről. A kormánynak ott nem sok köze van ehhez a vitához, ami sokkal szakmaibb, mint hazánkban. – Figyelembe veszik a termelékenységet, vagyis leegyszerűsítve azt, hogy egy munkás bizonyos időintervallumon belül mekkora értéket állít elő, és ágazatokra lebontva egyezkednek a fizetésekről. Nyugat-Európában éppen ezért az infláció mértékében vagy afölötti arányban emelkednek a bérek minden évben – mondta a közgazdász. Pogátsa szerint nincsenek „rángatások”, ez alapelv. Ehhez képest Magyarországon időnként nagyot rántanak a minimálbéreken, majd évekig alig nőnek a fizetések, ezáltal „elinflálják” a kereseteket. Alapvető különbség az is, hogy a nyugat-európai szakszervezeteknek erős szakmai stábjuk van, jelentős összegeket költenek elemzésekre, így pontos adataik vannak a gazdaság állapotáról, annak valódi teljesítményéről és a munkaerőpiacról. – Magyarországon a korábbi nyolc nagy szakszervezetből három maradt, az egyikben például csak egy közgazdász van, aki most megy nyugdíjba. Ez sok mindent elárul a hazai szakma színvonaláról – tette hozzá. Pogátsa Zoltán nemcsak az év eleji minimálbér-emeléssel, de annak mértékével is egyetért. Bár a béremelés a cégek számára jelentős költségnövekedést okoz, ennek ellenére mégsem kell tömeges elbocsátásoktól tartani. – Egy tanulmány szerint amikor az első Orbán-kormány 2001-ben brutális mértékben, az átlagbér harminc százalékáról ötven százalékára emelte a minimálbért, húszezer állás szűnt meg, ami igen csekély arány egy négymilliós munkaerőpiacon – hangsúlyozta.

A hazai viszonyok sajátosságaira hívta fel a figyelmet Csaba László közgazdász, a Közép-európai Egyetem tanára, aki szerint a magyar gazdaságban olyan juttatások és munkavállalói bevételek is vannak, amelyek nem szerepelnek a statisztikai kimutatásokban. – Nem tudni pontosan, hogy hányan vannak azok, akiket minimálbérre jelentettek be, és azon felül zsebbe kapják a fizetésüket – mondta a közgazdász. Ezzel kapcsolatban hozzátette: a hazai mikro-, kis- és családi vállalkozások termelékenysége olyan gyenge, hogy ha az adóhivatal nem lenne ennyire elnéző, akkor a háromnegyedük bezárhatna.

Emlékeztetett arra is, hogy hiába szólnak arról a hírek, hogy milyen jól teljesít az ország, a válság előtti szintre még nem kapaszkodtunk vissza. – A magyar gazdaság teljesítménye dollárban számolva még nem érte el a 2008-as szintet. Vagyis annyi a jövedelmünk, mint kilenc éve, miközben hétszázezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben – hangsúlyozta. Csaba László szerint ha többen állítanak elő ugyanakkora értéket, az azt jelenti, hogy a magyar gazdaság termelékenysége jelentősen visszaesett, nincs mire büszkének lenni. Pogátsa Zoltán szerint nem tudni pontosan, hogy mekkora egy magyar dolgozó termelékenysége, mert nincsenek felmérések. A minimálbért csak bemondásra emeljük, egyebek között ezért is kellene a kormánynak erősítenie a szakszervezeteket. – Azt például tudjuk, hogy a külföldi tulajdonú vállalatokban háromszor nagyobbak a bérek, mint a hazai tulajdonú cégeknél. Észtországban ezzel szemben alig van különbség.

Ezt a magyar helyzetet meg kellene magyarázni, azonban nem láttam ilyen kutatást sem területi, sem iparági lebontásban – mondta Pogátsa, aki szerint ezeket a vizsgálatokat nem ad hoc jelleggel kellene lefolytatni, hanem az adatoknak folyamatosan a döntéshozók rendelkezésére kellene állniuk. 2010-ben volt utoljára becslés arra, hogy hányan kapják zsebbe a fizetést a minimálbéren felül, akkor ez hatszázezer ember volt, azóta nem készített a kormány ilyen felmérést.

A kormány a közmunkaprogram felfuttatásával kozmetikázta a foglalkoztatottsági statisztikákat. Jelenleg 220 ezer közmunkás van, akik nagy része effektív munkanélküli, hivatalosan mégis foglalkoztatottnak számít. Csaba László szerint ezek az emberek nem végeznek hasznos munkát. – Az árokparton kapirgáló közmunkás közgazdasági értelemben nem teremt értéket. Ez a program abban sem segíthetne, hogy visszavezesse az embereket az elsődleges munkaerőpiacra. Ha a kormánynak az volt a célja, hogy a közmunkaprogram erkölcsi tanítószerepet játsszon, akkor ezt a funkcióját betölti, hiszen a gyerek azt látja, hogy apa reggel elmegy dolgozni – tette hozzá. Pogátsa Zoltán szerint a közmunkának nincs tanítószerepe, ezt a funkcióját sem tölti be. – A közhiedelemmel ellentétben, a Magyar Tudományos Akadémia vizsgálata szerint nem azok kerülnek be a közmunkaprogramba, akiknek még nem volt állásuk, hanem olyanok, akiknek már volt legalább egy vagy két munkahelyük. – Az sem igaz, hogy a közmunkások el tudnak helyezkedni, csupán tizenöt százalékuk került vissza az elsődleges munkaerőpiacra – mondta a szakember. A közmunkások azontúl, hogy többségük nem végez hasznos tevékenységet, lényegében állami eltartottak, és nem fenntartók, mivel a megalázóan alacsony bérük után alig fizetnek adót. Pogátsa szerint az egész programot meg kell szüntetni, és azt a kisebbséget, amely értékes munkát végez, fel kell venni állami alkalmazottnak minimálbérrel, a többiek kezébe pedig felnőttképzési programok segítségével hasznos szakmát kell adni. A közmunkásokon kívül van még egymillió ember, aki a létminimum alatt keres, vagyis a minimálbérnél többet, de így is igen keveset visz haza minden hónapban.

Az elmúlt években az átlagbérek gyorsabb ütemben emelkedtek. Bod Péter Ákos szerint a kivándorlás és a szakemberhiány lényegében magától – a kormány nélkül – elkezdte megoldani a bérkérdést. A kabinet kissé egysíkú gondolkodása kapcsán a szakértő megjegyezte: nem csak a feldolgozóipari kapacitásbővítést kellene támogatni. Az autóiparban mintegy nyolcvanezren dolgoznak, eközben az üzleti szolgáltató szektorban közel hatvanezer magyar tevékenykedik mint matematikus, humánerőforrás-menedzser és informatikus, vagyis lényegesen jobb fizetésért dolgoznak, mint a feldolgozóiparban. – Magyarország elhelyezkedése nem rossz, hiszen jó időzónában van. Ez óriási versenyelőny az olcsóbb, például indiai munkaerővel szemben – tette hozzá Bod Péter Ákos. Csaba László szerint óriási szerepe van az oktatásnak, hiszen ettől függ, hogy versenyképes szakmát kapnak-e a fiatalok a kezükbe. Az látszik, hogy a bruttó hazai termék (GDP) arányában az Orbán-kormány jelenleg sokkal kevesebbet költ az oktatásra, mint elődei. Pogátsa Zoltán szerint jóléti állami unióra van szükség. Hazánk uniós csatlakozásakor átvettük az európai joganyagot, azonban nem volt benne olyan fejezet, ami a jóléti államról szólna. – Olyan közös uniós előírásokra lenne szükség, ami kötelezné a tagállamokat arra, hogy a GDP öt százalékát oktatásra költsék, és a minimálbér ne lehessen kevesebb az átlagbér felénél – mondta a közgazdász. Pogátsa szerint nem létezik jóléti kelet-európai állam, mivel a volt szocialista országokból folyamatosan áramlik ki a munkaerő Nyugat-Európába. Ebben egyébként nem is állunk olyan rosszul, miután a magyarok idegennyelv-tudása régiós összehasonlításban is gyenge, a munkavállalók csupán öt-hat százaléka hagyta el Magyarországot, miközben Romániában ez az arány tizenöt-húsz százalék.

Abban a közgazdászok mind egyetértettek, hogy hazánkban az államháztartás olyan alrendszerei, mint az oktatás, az egészségügy, a tömegközlekedés alulfinanszírozottak, az uniós átlaghoz képest hét százalékkal kevesebbet költünk erre. Eközben több ezer milliárd forint megy presztízsberuházásra, magáncégek és ágazatok államosítására. Beszédes adat, hogy Ciprus után Magyarországon költi a legtöbbet önmagára az állam. Csaba László szerint ezt jól kifejezi a kormány bürokráciacsökkentési terve is, amelynek „eredményeként” ma harmincezer emberrel többen dolgoznak a közigazgatásban, mint a „reform” kezdete előtt. Költekezni eközben jól tud a kormány, miután az elmúlt években koncentráltan hívta le az előző ciklusból bennragadt uniós támogatásokat, idén a következő hétéves ciklus forrásait akarja ugyanilyen koncentráltan előre elkölteni a választások előtt. Nem látni ugyanakkor azokat a közép- és hosszú távú kormányzati terveket, amelyek előnyösen érintenék a munkaerőpiacot.

Hiányzik a megfelelő adó-, oktatási és átképzési rendszer. Ahhoz, hogy növekedjen a termelékenység és ezáltal a dolgozók bére, sokkal képzettebb munkaerőre, nagyobb hozzáadott értékű termelésre és arra van szükség, hogy a hazai cégek nagyobb arányban vegyenek részt a végtermékek gyártásában, mert most lényegében csak a multinacionális cégek beszállítóiként tevékenykednek.