Vasárnap délután ímélben megkerestük a Gozsdu Udvart, mit gondolnak a történtekről, folytatnak-e vizsgálatot. Választ nem kaptunk, így a szórakozóhely Facebook-oldalának is elküldtük a kérdéseket. Késő délután itt azt kérték, hogy küldjük el a kérdéseket ímélben, „bővebb tájékoztatást az illetékesekkel való kapcsolatfelvétel után tudunk adni”. Jeleztük, hogy ez megtörtént, majd hétfőn újra elküldtük kérdéseinket, válasz azóta sem érkezett. A Gozsdu Udvar az eseményekre Facebook-oldalán reagált hétfő délután, azt írva: a történet abszolút nem illeszkedik a helyen tapasztaltakhoz, így erős fenntartással kell szerintük kezelni a hírforrást. Ilyen utasítás állításuk szerint nincs, és soha nem is volt érvényben, ez „egyébként is nonszensz, hiszen a Gozsdu Udvar a város legszínesebb területeinek egyike. A Gozsdu Udvar naponta százával, időnként ezrével fogad vendégeket a világ szinte minden részéről. Ezek a vendégek a szó szoros értelmében sokszínűek és sokfélék, mind emberileg, mind kulturálisan. Ha ebben a városban valamelyik helyre el lehet mondani, hogy a sokszínűséget támogatja, akkor ez biztosan a Gozsdu.”
A Gozsdu szerint a biztonsági szolgálat feladata a rend fenntartása, ami szükséges, mert időnként megjelennek „prostituáltak és futtatóik, drognepperek és egyéb balhés emberek, a részegekről nem is beszélve”. Az üzemeltetés szerint írásos tájékoztatást kértek az őrszolgálatot ellátó cégtől, és azt a választ kapták, hogy történet nem egészen stimmel. Szerintük azért sem állhat a sztori, mert a biztonsági szolgálat embere maga is roma.
Ehhez hozzá kell tennünk: az érintettek korábban maguk is arról számoltak be, hogy a biztonsági ember azt mondta, nagyon kellemetlen neki ez az egész, miután ő is cigány származású.
Sikerült elérnünk az érintett biztonsági cég, az Iman-Sec emberét, Lakatos Rudolfot is, aki a helyszínen érintkezésbe került a panaszt tevő nőkkel. Lapunknak elmondta: az ő őrző-védő cégük az emberek biztonságos szórakozásáért felel, és semmiféle bőrszínre vonatkozó megkötés nincs, ilyen nem is lehet. Ugyanakkor a történtek előtt egy 10-15 fős társaság hangoskodott a környéken, akik kollégái szerint többnyire romákból álltak. Őket sikerült megkérniük a távozásra, elmondása szerint ilyenkor mindig figyelik, hogy ha valaki visszatér, ne okozzon problémát. Lakatos szerint ekkor jött a két lány, a kollégái pedig azt gondolták, a társaságból tértek vissza, emiatt is szóltak nekik, hogy átkísérnék őket.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!