Orbán Viktor miniszterelnök és pártja az orosz nemzeti érdekeket szolgálja ki Magyarország érdekei helyett, és a Jobbik is ugyanezt teszi – mondta a Párbeszéd szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Tordai Bence szerint a magyar nemzeti érdekeket az szolgálná, ha minél gyorsabban csökkentenék vagy megszüntetnék Magyarország energiaellátási függőséget Oroszországgal szemben. Ehhez képest Orbán Viktor egy lépést sem tett ebbe az irányba – fűzte hozzá.
A szóvivő szerint Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor tárgyalása során semmilyen, a magyar érdekeknek megfelelő előrelépés nem történt, az orosz elnök látogatásának egyetlen célja az volt, hogy Putyin bebizonyíthassa: egy európai uniós és NATO-tagállamban királynak kijáró tisztelettel fogadják, ezzel demonstrálva, hogy „betette a lábát az ajtóba”.
Tordai Bence hazugságnak mondta azt az állítást, ami szerint 6,5 milliárd dollár veszteség érte volna Magyarországot az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók miatt, szerinte ennek nagyjából a tizede, amit a magyar kivitel veszített a korlátozásokkal.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke még tovább ment, véleménye szerint Magyarországnak az „orosz politika által veszélyeztetett” Európa mellé kell állnia az éppen zajló nagy világpolitikai átalakulásban.
Az ellenzéki párt vezetője csütörtökön, az Orbán–Putyin találkozót követően tartott sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Orbán Viktor 2007-ben még arról beszélt, hogy keleten csak alávetettség és kiszolgáltatottság várna az országra.
„Elborzadva látom, hogy Orbán Viktor vagy pincsinek állt, vagy súlyos politikai elbutulás, demencia sújtja” – fogalmazott. Orbán Viktor még 2007-ben fogalmazott úgy, hogy „Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni.” Vélhetően erre utalt most a DK elnöke.
Gyurcsány Ferenc szerint „Magyarországnak végtelenül romlott miniszterelnöke van”.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!