Jön a Gyönyörű rohadék!

Négy keréken viszik a kultúrát a Baranya megyei falvakba a könyvtárbuszok. Nem csak irodalmat kínálnak.

A horvát határhoz közeli Gerdén a faluház gondnoka várja vasárnap reggel a zöldre festett könyvtárbuszt, majd segítőivel egy forgódobról leoldva végigfuttatják a havon az áramvezetéket, és felállítják a busz tetejéből kiálló parabolaantennát. Nemsokára a két vászonszatyorban könyveket cipelő Ilonka nénit segítik fel a lépcsőn a fedélzetre.

– Na végre! Mióta nem jártak itt, már mindent kétszer elolvastam. Még szerencse, hogy karácsonyra is könyvet kaptam! – mondja a néni a könyvtárosnak, Szakál Eszternek.

Mások is felkapaszkodnak a buszra. Két gyermek vetélkedik azért a számítógépért, amelynek képernyővédője a magyar labdarúgó-válogatottat mutatja. A falubeliek könyveket lapoznak, fülszövegeket olvasnak.

– Nagyon meg vagyok fázva, ne jöjjenek közel hozzám – mondja Ilonka elhaló hangon. – A Gyönyörű rohadék című könyv harmadik részét elhoztátok? Jaj, de jó, jaj, de jó! – örvendezik, majd lehúzza kesztyűjét, és kipakol. Bejelenti igényét még az Egri csillagokra, a Légy jó mindhaláligra és a Tövismadarakra, mert – mint jól hallhatóan közli hallgatóságával – lesz ideje olvasni, hiszen februárig biztosan táppénzen marad.

Ömlik belőle a szó. Bevallja, hogy ő itt a falurádió. Reggel például mentő szirénáját hallotta, de még nem nyomozta ki, merre tartott. Ilonka egy építőipari vállalatnál takarított, majd a konyhán dolgozott. Az utóbbi években közmunkás is volt, de már régóta táppénzen van. Hogy miért? Hát mert úgy nekikeseredett, hogy november elején hipós kávét ivott. Pedig életvidám, nevetős asszonynak tűnik.

Beszélget egy darabig a sofőrrel, a könyvtárosnővel, végül pedig még A háború katonái és az Ezredesek című könyveket is kiveszi. A háborús történeteket a párja szereti, aki kőműves volt, és egyébként szilveszterkor végre szerelmet vallott neki.

– Elkapott a nátha nagyon, meghalok már – búcsúzik, majd elindul. De még közben is mondja, mondja.

Kávébarna sapkás hölgy érkezik. Úgy látszik, mindenevő. A sci-fi és a ponyvairodalom mellett Göncz Árpád életrajzát is leveszi a polcról. Sokat olvas. Megint. Ugyanis 1997-ben volt egy érelzáródása, s azt követően összefolytak előtte a szavak. Négy évig nem volt értelme olvasnia, mert a harmadik mondatnál már elfelejtette, hogy miről szólt az első. Rejtvényfejtéssel trenírozta magát, hogy képes legyen újra memorizálni. És ma már újra örömmel veszi kezébe a könyveket. Most viszont nincs sok ideje a könyvtárbuszban nézelődni, mert szeretné megnézni a tizenegy órás misét a televízióban.

– Mi mindent tetszett dolgozni?

– Ó, a húsdarálóban is voltam már – feleli.

Bár először eddig nem hallott mondásnak vélem a válaszát, az ujját mutatva kijózanít.

– Valóban ledaráltam a mutatóból két ujjpercet. A Béke téeszben állatok között dolgoztam, majd sokáig itt, a faluban voltam szociális munkás. A férjem régóta nem él, így egyedülállóként rengeteget olvasok. Alig vártam, hogy jöjjenek!

Hatvanöt év körüli férfi lép a pulthoz.

– A történelmi témákat szeretem, ezért a Rubicont meg egy dán író háborús könyveit veszem ki – mondja Berta János, aki harminc évig a pécsi bőrgyárban volt szakoktató, onnan ment nyugdíjba. Utolsónak A maffia ágyában címűt választja.

Leszállunk, és a busz mögött beszélgetünk.

– Sok ember már képtelen arra, hogy három-négy ezer forintért könyvesboltban vásároljon könyvet. Így az első hónapban, amikor a könyvtárbusz megjelent a faluban, elolvastam huszonöt könyvet. És ügyesek, mert a nettel becsábítják a gyermekeket a buszba, majd könyvet adnak a kezükbe – mondja.

Gerde 520 lelkes falu. Nincs iskolája, és két éve bezárt a kocsmája is. „Szellemileg zokni”, azaz nincs értelmisége. Szégyenszemre az itt élő hollandok rendeznek kulturális foglalkozásokat, egyikük, aki fotós, és képei már a National Geographicban is megjelentek, kiállításokat is rendez. Kubáról, Oroszországról csuda szép képeket állított ki, sorolja a férfi.

Szakál Eszter könyvtáros Kiskunhalason született, Pécsett volt egyetemista. Könyvtár szakon végzett, most mesterképzésen vesz részt kulturális mediátor szakon. Nyártól hétvégeken dolgozik a könyvtárbuszon. A háta mögötti rekeszekben a „nehézfegyverzet”: horvát nyelvű nemzetiségi irodalom, kötelező olvasmányok, szótárak, angol–magyar, magyar–német, cigány–magyar.

– Kilencen voltak a buszon. Ez már magas látogatottságnak számít.

Olvasom a kölcsönzők életkorát a jelenléti íven: 18, 5, 12, 9, 24, 69, 64, 68, 62. A Baranya megyében szolgáló két könyvtárbuszt a fiatalok és az idősek látogatják. Úgy látszik, a középkorúaknak nincs idejük olvasni.

Két hét múlva jönnek Gerdére legközelebb. A könyvtárosnál előjegyezték Az arab leánya című könyv második részét, amely majd áprilisban jelenik meg. Várják tőle ezenkívül A marokkói szerelem, a Viharos érzelmek, a Szűz szerető, a Szégyentelen, a Könyörtelen, A rettenthetetlen és a Bosszúálló című könyveket is. A könyvtárbusz elviszi a falvakba a romantikát.

A pécsi Csorba Győző Könyvtár 2011 januárjától vette át az első, közel százmillió forintos uniós támogatásból megvalósult könyvtárbuszát. Ma már két speciális busszal menetrendszerűen járják Baranya megye aprófalvait.

Pécsett az egyetemi és a Csorba Győző költőről, műfordítóról elnevezett megyei könyvtár a tudásközpont épületében található. Közel húszezer regisztrált olvasójuk van, 283 települést látnak el. Sok településnek önálló könyvtára van, ám az ötszáz lelkesnél kisebbekben jól működő alternatívának tűnik a könyvtárbuszos üzemeltetés, nyilatkozza megkeresésemre Miszler Tamás, a megyei könyvtár igazgatója.

Míg sok településen rossz a könyvtári épületet állaga, az aprófalvakban nyilvánvalóan szakmailag képzett könyvtárosok sincsenek. Amikor a „szűkös világban” valahol bezár az iskola, majd a kocsma és végül a vegyesbolt is, érthetően nem szempont az, hogy képzett könyvtárosa legyen a falunak. A könyvtárbuszok viszont valóban XXI. századi technológiát visznek ki hozzájuk, új könyvekkel, internetes szolgáltatással.

Csobán László könyvtárhálózati osztályvezető fiatal ember. Évekig könyvtárbusszal járta a vidéket, ma már azok működtetéséért is ő felel.

– Az önkormányzatokkal mindenhol megállapodunk, hogy biztosítsanak nekünk leállóhelyet, és együttműködnek a népszerűsítésben. Szükségünk van a falu Józsi bácsijára, Mari nénijére is, akik megbízottként segítik munkánkat, akár könyvrendeléseket is felvesznek.

A könyvtárbusz egyébként, tudjuk meg Csobán Lászlótól, nem használ megkülönböztető jelzést.

– Nem akarunk nénózni, mert rajtunk kívül aki csak megközelíti a falut, idegesítően nyekereg: a jégkrémes, a gázos, a postás, a tejes, nyaranta pedig ordít a dinnyés, a szódás, a késes és az ószeres.

Irány Velény. A girbegurba utakon kanyarogva megtudom, hogy kétezer-ötszáz könyv, DVD, hangoskönyv található a fedélzeten. A magyar klasszikusokat, Jókait, Krúdyt, Kosztolányit kevesen olvassák, a hangoskönyvet pedig még fel sem fedezték a falusi emberek. Igaz, amikor halloweenkor tököt faragtak egy faluban, hangoskönyvet kölcsönöztek, hogy faragás közben azt hallgassák. Előfordult már, hogy a tizenévesek horrort szerettek volna kivenni, vagy a felnőttoldalakat keresték az ingyeninterneten.

Meg is nézzük az egyik gép keresőjében az előzményeket: „autós játék, főzés, zombi, horrorbohóc, malacvágás, Petőfi Sándor utca, nuna, punci és ingyenes pornó”.

Velényben nem várható nagy roham. De vajon mitől függ a látogatottság?

– A polgármestertől! Hogy presztízskérdés legyen neki a könyvtárbusz látogatottsága. Az is hatásos, ha kapcsolatteremtésre olyan személyt jelölnek ki, aki a falu minden lakójával beszélőviszonyban van. De a lakosság szürkeállománya a döntő. Sajnos akad olyan polgármester is, akit, ha nem fog le a könyvtáros, agyonütöttem volna. Azt sem tudtuk nála elérni, hogy a táblánkat kirakjuk, mert azt mondta, csak nem képzeljük, hogy a kedvünkért kilyukasztják az önkormányzat falát – meséli a sofőr, Gáspár Zsolt.

Inkább a szépre emlékeznek. Előfordult, hogy kakaspörkölttel várták őket. Egy szőkei gyereknek ők írtak álláshirdetésre pályázatot, meg is nyerte. Váltottak már ki receptet is. Kaptak már tortát, és van, ahol pitével, palacsintával fogadják őket.

Velényben a templomnál parkolunk le, de másfél óra alatt nem jön könyvért senki. A templom és az önkormányzat egy épületben van. Ilyet sem láttam még. A szenteltvíz az asztalon.

Száztíz éve iskola volt kápolnával, később a tanári lakás is itt kapott helyet, tudom meg. Hánik József 2010 óta polgármester. Hogy hogyan és miért lett az, arról elképesztő történetet mesél. Ő volt ebben a faluban a kocsmáros, aki egyazon helyiségben boltot is üzemeltetett. Mivel az akkori polgármesternek nem adott havi százhúszezer forintos hitelt, csak nyolcvanat, az bosszúhadjáratot indított ellene, és hogy tönkretegye, iderendelte a mozgóboltot. Be is kellett zárnia üzletét-kocsmáját. El akarta hagyni a falut, aztán mégis inkább polgármesternek jelöltette magát. A falu lakosai pedig megválasztották.

– Hatmillió mínusszal nyitottam meg a büdzsét. Otthonról leszereltem a csapot és a bojlert, hogy legyen itt vizünk. A szomszéd önkormányzat vett segítségül tintapatront a nyomtatónkba. 2011-ben, amikor a nyugdíjpénztártól visszakaptam ötszázezer forintot, egész évben abból nyírtuk a közterületen a füvet.

Kétezertíz óta húsz fővel csökkent Velény lélekszáma, most százharmincan élnek itt. Mivel a segélyen és a közmunkán kívül nincs más lehetőség, az emberek nagyobb településre költöznek, vagy külföldön vállalnak munkát. Teleházas kis házi könyvtáruk is volt, de egy Mikulás-gyáras ajándékosztáskor a készletet a csomagokba tették.

Velényben az önkormányzat a földjén száztizenöt szilva-, harmincöt körte- és harminchárom almafát ültetett. A községi kanistálló helyén savanyítót és feldolgozóüzemet terveznek három-öt dolgozóval. Attól viszont rettegnek, hogy a zsákfaluba vezető úton tovább töredezik a padka, így leállhat a buszközlekedés.

Pécsbagotán a hó miatt nem tudunk beállni a busszal. Kiragasztják, hogy legközelebb mikor jönnek. Ha a hó engedi.

Azért jó kör volt.

A könyvtáros belenéz a visszapillantóba:

– Egyszer láttam egy olyan képet, amelyen a seprű és a porszívó beszélget. A porszívó azt mondja a seprűnek: neked véged. Lám, mégis sokan sepregetnek!