Elmondása szerint a tények arról árulkodnak, hogy a szalagkorlát rendszere nem tartotta meg az autóbuszt az úton, nem terelte, hanem roncsolta a járművet, és végül rávezette a pillére, ami gyakorlatilag frontális ütközéshez vezetett. Tehát mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy a védmű megfelelő volt-e, és amennyiben bebizonyosodik, hogy nem, a hiányosságokat fel kell tárni – mutatott rá.
M. Fekete György grafikusművész az interneten fellelhető képeket és videókat vizsgálva próbálta megérteni, mi történhetett valójában. A találkozóra egy kisfilm animációit készítette el, és arra a következtetésre jutott, hogy legtöbben a buszsofőrre próbálják hárítani felelősséget.
Elemzése során felhívta a figyelmet arra, hogy az autópálya érintett szakaszát bemutató felvételeken látszik egy villanyoszlopsor, az ütközés utáni képeken viszont már egyetlen lámpa sem ég. Ebből arra következtetett, hogy a busz sodródásakor a szalagkorlát kidöntött egy villanyoszlopot és ez rövidzárlatot okozhatott. Szerinte ez gyújthatta be az üzemanyagnyílás sérülése következtében kifröccsenő gázolajat. Az olasz hatóságok azonban azt állítják, hogy a tűz akkor keletkezett, amikor a busz a pillérnek ütközött – emlékeztetett.
Az olaszországi Verona közelében január 20-án éjjel szenvedett balesetet a Pizolit Személyszállító Kft. autóbusza, amelyen többségben fiatalok, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, valamint volt diákok, tanárok, szülők is utaztak. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!