Haladó jármű mögé kötni valakit a létező legnagyobb büntetés, ilyet csak elvetemült gyilkosok érdemelnek. Spanyolországban azonban napi gyakorlat, hogy autók, motorok mögé szíjazzák a vadászatokra edzendő agarakat, a galgókat. Kiképzés közben is előfordul, hogy egyik-másik eb felbukik, és a jármű tovább vonszolja, amíg a sofőr észre nem veszi a hibát, és le nem csatolja a szerencsétlen kutyát, amelyet aztán hagy az útszélen elpusztulni. Amelyik így végzi, még szerencsésnek is mondható, hisz a vadászszezont is megérő társai általában még keservesebb körülmények között végezik.
Az agarakkal való vadászat, amely Európában egyedül csak Spanyolországban űzhető még mindig legálisan, leginkább az Ibériai-félsziget déli részére jellemző. A galguerók körében bevett szokás, hogy agaraikat egy-két éves korukban – amikor már nem elég gyorsak – újakra cserélik. A szukák négy-öt évig is elélhetnek, hiszen a fenti okokból igen nagy szükség van az utánpótlásra, ám a kanokat jó esetben utcára teszik ilyenkor. A rosszabbik eset, ami igen gyakori, az, hogy a szezon végeztével a gyengébben teljesítő agarakat megkínozzák, majd felakasztják. Ráadásul nem is akárhogyan.
– Nem tudom, városi legenda-e, vagy igaz, de az a mondás járja, hogy minél jobban megkínozzák a kifutó almok példányait, annál jobbak lesznek a következők. Az tény, hogy ilyenkor bevett szokás, hogy a szájukat kipeckelve verik ki őket, hogy éhen haljanak, vagy „zongorázásra” kényszerítik, ami azt jelenti, hogy úgy kötik fel az állatot egy fára, hogy az alsó két lába éri a földet. Így napokon át toporoghat, mire annyira elgyengül, hogy végül elengedi, és ezzel megfojtja magát – mondja Karádi Bernadett, aki civil összefogásban második éve szervez mentés az ilyenkor fölöslegessé vált galgókért. Idén a Szent Ferenc Állatotthon tagjai is csatlakoztak a civil akcióhoz.
Évente átlagosan ötvenezer spanyol agártól szabadulnak meg ebben az időszakban a galguerók. A sorsukra hagyott példányok sintértelepeken kötnek ki, de megmentésükre évről évre egyre több európai ország állatvédői fognak össze. Ennek köszönhetően ma már Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Ausztriában is élnek galgók, amelyekből itthon eddig csak néhány példány létezett. Mostanáig.
Bernadett és állatbarát társai az elmúlt héten hatezer kilométert utaztak, és ha minden jól megy, összesen huszonegy kutyát menthetnek meg a pusztulástól. Közülük hat a KLM támogatásával szerda éjjel meg is érkezett Budapestre, ahol várták őket az örökbefogadásra jelentkezők.
– Magunk sem gondoltuk volna, hogy így lesz, de hihetetlen összefogást sikerült elindítanunk. A Galgo-mentés Facebook-oldalon több mint ezer ember csatlakozott mozgalmunkhoz, a kutyák utaztatásának, etetésének, orvosi ellátásának költségeit az ott felajánlott és elkelt tárgyakra rendezett licit bevételéből igyekszünk fedezni. Egy kutya összes egészségügyi költsége ugyanis legalább 50-60 ezer forintba kerül – mondta Karádi Bernadett, akinek az elmúlt napja azzal telt, hogy igyekezett mozgósítani a madridi magyar konzulátust és a budapesti spanyol nagykövetséget, mert a kutyák másik, nagyobb csapata egyelőre Spanyolországban rekedt.
– Miután a sintértelepről elindultunk, lefoglalták őket a hatóságok, mert kiderült, hogy nincsenek rendben a papírjaik. Ott kellett hagynunk őket egy állatorvosi rendelőben, és most arról próbálunk megbizonyosodni, hogy garantálják-e a megfelelő ellátásukat arra az időre, amíg a rendőrségi ügy lezajlik – magyarázza Bernadett, aki borzasztó körülmények között találta az olivenzai sintértelepen tengődő ebeket.
– Bántalmazás jelei láthatók rajtuk, alultápláltak, gyengék, ezért is lenne jó minél előbb biztonságban tudni őket – mesélte, majd arról beszélt, hogy az egyik kimentett kutya feje savval volt leöntve, egy másiknak el volt törve az állkapcsa, és volt, amelyikből késsel vágták ki a chipet. Nem egy akadt közöttük, amely annyira erőtlen, hogy felállni sem bír, és olyan is volt, amelyik már nem érte meg a kutyamentők érkezését.
– A galgókról tudni kell, hogy még törékenyebbek, mint más agárfajták, rettenetesen ki vannak szolgáltatva. Amikor először ölbe vettük őket, vagy összevizelték magukat a félelemtől, vagy rögtön csóválni kezdték a farkukat. Szívmelengető és megrázó is volt egyszerre látni azt fokozatosan épülő bizalmat, amivel felénk fordultak. Már több gazdajelöltünk van, mint ahány példányt sikerülhet kimentenünk, de az örökbeadáskor figyelnünk kell a tartási körülményekre is. Ezek a kutyák meleg éghajlatról érkeznek, és fajtájuknál fogva egyébként is bent érzik jól magukat – fogalmaz az állatmentő. Úgy tudja, Spanyolországban minden chipes – tehát hivatalosan bejegyzett – galgóra átlagosan tíz olyan kutya jut, amelyet senki nem tud számon kérni a gazdán.
A kegyetlenséggel szemben sokan az országgal szembeni bojkottal próbálnak fellépni, ám ez nem megoldás. A vadászati stílus erős Spanyolországon belüli ellenzéke is mutatja, hogy ezt a tevékenységet csak egy jól körülhatárolható réteg űzi. Az ország tizenhét tartományából körülbelül hétben, Kasztília és León, Madrid, La Mancha, Extremadura, Valencia, Murcia és Andalúzia területén van szokásban.
Spanyolországban ma több mint 190 ezer galguerót tartanak számon, akik agarakkal és vérebekkel vadásznak. Ez a fajta vadászat Németországban 1952, Belgiumban 1995, Skóciában 2002, Angliában 2004 óta tilos. Bár egyre nagyobb a tiltakozás – február 5-én Spanyolország-szerte huszonöt városban tüntettek a vadászatok és az ezzel járó kutyakínzás ellen – , a kormány gazdasági és „kulturális” okokra hivatkozva nem lép.
Ezen az állásponton – akár a bikaviadalok esetében – minden bizonnyal csak külföldi nyomásra lesznek kénytelenek változtatni, ezért sem elhanyagolandó a mozgalom, amely a galgók megmentésére indult, és amelyhez a magyar fajtamentők is csatlakoztak.
