Majtényiból államfőjelölt lehet

Az LMP-n múlt, hogy összejön-e a szükséges aláírás Majtényi Lászlónak, hogy Áder János kihívója lehessen.

Katona Mariann
2017. 02. 03. 11:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Támogatja az LMP elnöksége, hogy a párt parlamenti frakciója járuljon hozzá, hogy a civilek által felkért Majtényi Lászlóból köztársaságielnök-jelölt lehessen – értesült a Magyar Nemzet.

Schmuck Erzsébet, az ökopárt leköszönő frakcióvezetője lapunknak kifejtette, hogy pártjuk alapvetően a közvetlen elnökválasztást támogatja, vagyis hogy ne a politikai elit, hanem az emberek döntsenek az államfő személyéről. Így lehetne elérni ugyanis szerintük, hogy ne pártkatona legyen Magyarország köztársasági elnöke.

Az LMP ezzel együtt egy kritériumrendszert is felállított, amely meghatározza, milyen államfőre lenne szükség szerintük. Ezek között szerepel, hogy az illető pártok felett álló, szakmai munkával tekintélyt kivívó jelölt legyen, olyan, aki méltó módon tudja képviselni a Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László által megteremtett hagyományokat. Emellett – folytatta Schmuck Erzsébet – elkötelezettnek kell lennie a fenntartható fejlődés és a jövő nemzedékek képviseletének kérdésében. Áder János szerintük ezeknek a szempontoknak nem felel meg, ráadásul kifogásolják vele szemben azt is, hogy atomenergia-párti. Majtényi László elképzeléseit ugyanakkor tudják támogatni, egyúttal arra kérték egy napokban lezajlott találkozón, hogy a fenntartható fejlődés mellett is álljon ki.

Ahhoz, hogy Majtényi László hivatalosan is jelölt lehessen, negyven országgyűlési képviselő aláírása szükséges. Az MSZP, illetve a kisebb baloldali pártokhoz tartozó független honatyák már jelezték támogatásukat, így az LMP-sek aláírásával összejön a szükséges létszám. Még úgy is, hogy a Jobbik már egyértelművé tette, nem vesz részt az általuk komédiának nevezett államfő-választásban.

Ettől függetlenül a tavaszi parlamenti ülésszakban esedékes államfőválasztás kimenetele borítékolható. Az újrázásra készülő Áder Jánost ugyanis támogatja a Fidesz és a KDNP is, a kormánypártoknak pedig jelentős többségük van. Az alaptörvény értelmében ha a titkos választás első fordulójában egyik jelölt sem szerez kétharmados többséget, ami nagyon valószínű, a második körben már elég a sima többség. Vagyis az lesz köztársasági elnök, aki több szavazatot kap.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.