Meghalt Katona Kálmán

Hatvankilenc éves volt az első Orbán-kormány közlekedési minisztere.

MTI
2017. 02. 05. 17:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Katona Kálmán Pécsett született, felsőfokú tanulmányait a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán, a Budapesti Műszaki Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Meghatározó szerepet játszott Magyarország rendszerváltás utáni infrastrukturális felzárkóztatásában. Munkássága a demokratikus jogállamiság, az önkormányzatiság, az európai integráció és a fenntartható fejlődés elve, illetve a polgári értékek köré szerveződött. Elkötelezett híve volt a kortárs zenének, irodalomnak és képzőművészetnek.

A politikus 1987-ben a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, 1989-ben a Magyar Demokrata Fórum tagja lett. 1990 és 1994, majd 2006 és 2010 között országgyűlési képviselő volt. 1990 és 1994 között az Országgyűlés közlekedési, hírközlési és vízügyi, 2006 és 2009 között pedig környezetvédelmi bizottságának elnöki tisztét töltötte be. 1998 és 2000 között közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterként tevékenykedett. 2002 és 2010 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt.

Katona Kálmán 1973-tól a Tungsram, 1982-től a Minőségellenőrző munkatársaként dolgozott, 1995 és 1998 között a Hírközlési Főfelügyelet elnökhelyettesi, 2000 és 2002 között a Magyar Villamos Művek elnök-vezérigazgatói tisztségét viselte. 2012 és 2014 között a Magyar Kerékpársportok Szövetsége és a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség elnöke volt. 2015-ben alapította a Hermina Galériát a fiatal kortárs képzőművészek és zeneszerzők együttműködésének támogatására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.