Mocskolódás és a nemzeti imareggeli

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Balog Zoltán szerint a közös imádkozás elejét vehetné egymás gyalázásának, de az ellenzék nem hisz ebben.

Tompos Ádám
2017. 02. 03. 20:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiszelly Zoltán politológus szerint is szép Balog kezdeményezése, bár hozzátette, Amerikában egész más üzenete van ennek a rendezvénynek, hiszen ott mindkét nagy párt soraiban ülnek mélyen vallásos politikusok. Nálunk viszont a képviselők az egyház szerepének megítélésében sem tudnak konszenzusra jutni. A politológus mégis úgy látja, hogy az ellenzéknek nehéz lesz nemet mondania, ha meghívót kap. Az elemző szerint elképzelhető, hogy Balognak igaza van a sértegetések visszaszorulását illetően, hiszen azok a képviselők, akik vallásosak, eleve visszafogottabban nyilvánulnak meg a közéletben.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője azonban máshogy látja mindezt. Lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy már most is van imareggeli a Parlamentben, méghozzá a kereszténydemokrata Vejkey Imre szervezésében. Ő gyakorló katolikusként meg is jelent ezeken az alkalmakon, szerinte lenne is létjogosultsága a Balog által említett kezdeményezésnek, ahogy az Egyesült Államokon kívül például Németországban is van hagyománya hasonló rendezvényeknek. Ám amikor a „Habony-média” olyan lejárató cikkeket közölt a Jobbik politikusairól, amely felrúgott minden morális minimumot, akkor felhagyott az imareggelik látogatásával.

– Az nem megy, hogy mi magunk jó keresztényként imádkozunk, tisztázzuk magunkat, de nem fogjuk vissza az egyébként általunk irányított és fenntartott sajtót, amikor az ellenfeleinket mocskolja – mondta a Jobbik politikusa, aki hangsúlyozta, hogy szét kell választani a közéleti, politikai vádakat és a magánéletben való vájkálást.

Az LMP-s Szél Bernadett sem hiszi, hogy önmagában az imádság megakadályozná a politikusokat abban, hogy gyalázzák egymást. Erre pont azokat a kormánypárti képviselőket hozta fel példának, akik a már említett Vejkey-féle imareggelik után is néha úgy nyilvánulnak meg, vagy olyan politikai döntéseket hoznak, amiket aligha a szolidaritás vagy a felebaráti szeretet motivál.

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes kérdésünkre azt válaszolta, hogy „a vallás magánügy, az államnak nincs helye az emberek vallásgyakorlásában, mindenki úgy gyakorolja a vallását, ahogy szeretné. A Fidesznek pedig nem imareggelire lenne szüksége, hanem bűneik meggyónására”.

Kerestük a parlamenti imareggelik szervezőjét, a KDNP-s Vejkey Imrét is, ám nem sikerült elérnünk a honatyát.

Az Abraham Vereide metodista lelkész által kezdeményezett imareggelit egyébként 1953 óta minden február első csütörtökjén rendezik meg Washingtonban, Dwight D. Eisenhower megválasztását követően részt vett rajta az Egyesült Államok összes elnöke. Az imareggeli tulajdonképpen egy hétig tartó eseménysorozat, amelyen a világ minden tájáról és az élet szinte minden területéről érkeznek a meghívottak, tavalyelőtt például a pornómilliárdosként ismert Gattyán György is részt vett rajta. Magyarországon egyébként már létezik az amerikaihoz hasonló kezdeményezés, igaz, kisebb léptékben. A Somody Imre üzletember vezette Centrál Kávéházban évek óta fut a Centrál-imareggeli, amit pontosan azért indítottak útjára, hogy elősegítse a vezetők, üzletemberek, politikusok és szolgáló testvérek közös imádságát és együtt gondolkodását.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.