Népszabadság: beragadhatnak a dolgozói részvények?

Egy esetleges felszámoláskor nem lenne miből fizetni.

Lőrincz Tamás
2017. 02. 15. 5:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összesen 1,5 millió forint értékű dolgozói részvény ragadhat be a Népszabadság Zrt.-ben, mert szinte teljesen kiürítették a céget. Az októberben bezárt lap nevét, a székházat és az egyéb értékeket eszközátruházással kivitték a vállalatból, így feltehetően felszámolás esetén sem lenne miből kifizetni a dolgozókat. A Népszabadság munkatársai az 1990-es évek elején vásárolhatták be magukat a vállalatba, amikor egy darab közös részvényt értékesítettek 300 részre felosztva. Ezeket egyenként ötezer forintért lehetett megvásárolni, a tulajdonosok száma pedig nagyjából 150 fő volt. A dolgozói tulajdonhányad egyébként csak jelképes – 0,5 százalékos – nagyságú volt, a későbbiekben is piaci érték nélkül, így a 2000-es években is csak névértéken cseréltek gazdát a részvények. Jelentőségét elsősorban az adta, hogy az alkalmazottak beleszólhattak a döntéshozatalba, így például a főszerkesztő személyének kiválasztásába.

– Nem a pénzről van szó, de nem szeretném, ha ez az ötezer forint is Mészáros Lőrinchez kerülne – mondta a lapunknak nyilatkozó egyik korábbi dolgozó. A Népszabadság névre, valamint a Mediaworks egyéb vagyontárgyaira egyébként jelzálogot jegyeztettek be, az MKB Banktól kapott pénzből pedig megvették a Pannon Lapokat. A Népszabadság ügyében a fideszes Tényi István feljelentést tett tartozás fedezete elvonása miatt, ám az ügyészség ezt elutasította.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.