Orbán értékel, az MSZP Majtényiról dönt

Február 20-án kezdődhet a parlament tavaszi ülésszaka, tanácskoznak a pártok képviselőcsoportjai.

MTI
2017. 02. 14. 5:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz–KDNP képviselőcsoportja szerdától péntekig Visegrádon tanácskozik, amely a szokásoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Fidesz elnökének politikai értékelésével kezdődik. A háromnapos megbeszélésen – mint arról Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője korábban beszámolt – a tavaszi parlamenti ülésszak fontos kérdései lesznek napirenden: ezek egyike a migrációs kérdés, a másik fontos témakör pedig a 2018-as költségvetés, amelyet idén is tavasszal fogadhat el az Országgyűlés.

A KDNP a kormánypártok közös tanácskozása előtt, az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan, a helyszínen külön frakcióülést is tart szerdán.

Az MSZP szerdán Budapesten tartja nyitó frakcióülését, ahol többek között arról is döntenek, hivatalosan is támogatják-e Majtényi László köztársasági elnöki jelöltségét. Tóth Bertalan frakcióvezető korábban elmondta: „kemény és felelős” ellenzéki politizálásra készülnek, indítványaik három csomagra bonthatók: biztonságpolitikai, antikorrupciós és az életminőséget javító előterjesztésekre.

A Jobbik képviselőcsoportja szerdától péntekig Mátraszentimrén tanácskozik – tudta meg az MTI a frakciótól. A megbeszélés Vona Gábor pártelnök köszöntőjével indul, a frakcióülés meghatározó témája pedig az európai bérunió és az ehhez szükséges nemzetközi kapcsolatok továbbfejlesztése lesz, valamint a felkészülés megkezdése a 2018-as választásra.

Az LMP ötfős képviselőcsoportja – a párt elnökségével kibővülve – a múlt héten tartotta meg évindító frakcióülését Siófokon. A kétnapos tanácskozáson elsősorban a munkavállalók, az oktatás és az egészségügy helyzetét tekintették át – számolt be előzetesen Szél Bernadett társelnök.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.