Az LMP úgy emlékezik meg a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról, hogy újra benyújtja az ügynökaktákkal kapcsolatos törvényjavaslatát a parlamentnek. Az ellenzéki párt egyben olyan gyilkos eszmének nevezte a kommunizmust, amely világszerte 100 millió embernek vette el az életét. Mint közleményükben írták, nem volt értelmetlen az áldozatok szenvedése az elmúlt száz évben, ha megteszünk mindent a múlt megismeréséért és levonjuk a következtetéseket. Az LMP azért küzd, hogy hozzák nyilvánosságra a bűnösök nevét, a rendszer működtetőit és becsüljük meg azokat, akiknek a gerincét nem roppantotta meg a kommunizmus.
A Liberálisok szintén az ügynökaktákat emlegették közleményükben, szerintük csak a titkosított dokumentumok maradéktalan nyilvánosságra hozatalával lehet eljutni a társadalmi megbékéléshez, a múlt lezárásához. Szerintük az Orbán-kormány részéről a kommunista diktatúra áldozataira való emlékezés csak álszent, protokolláris gesztus. Ha az Orbán-kormány számára valóban fontos lenne a kommunista diktatúra áldozatainak emléke, akkor nem tűrnék el Oroszország sértő gesztusait a hazánkban lévő szovjet emlékművek kapcsán.
Az Együtt azt írta, emlékezni kell a kommunizmus áldozataira, mert csak így lehetünk biztosak abban, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, és ami egyszer megtörtént, többé nem fog. A kommunizmus áldozataira 2001 óta minden február 25-én megemlékezik Magyarország, idén Washingtonban már pénteken megrendezték az ünnepélyt.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!