Pécsi kerámiaháború: eljött a kiegyezés ideje?

Informátoraink szerint az állam mentheti meg a Zsolnay-gyárat, kivásárolhatja a svájci–szír tulajdonost.

Több tíz milliárdos üzlet, remélt nagy állami megrendelések miatt robbant ki tavaly a pécsi kerámiaháború, amelynek kereszttüzében a patinás Zsolnay-gyár állt – legalábbis ezt állítják forrásaink. Informátoraink egyetértenek abban, hogy a színfalak mögött maradva ugyan, de valójában a kormány fog rendet vágni a pécsi Zsolnay-gyárral kapcsolatos botrányos ügyekben. Hasonlóan vélekednek arról is, hogy a történteknek még lehetnek politikai áldozatai. A „rendvágás” e forgatókönyv szerint ugyanis azt jelentheti, hogy a tavalyi, balul elsült gyárszerzési kísérlet (a baranyai megyeszékhely vezetői szerint gyármentési akció) után a háttérben kiegyeznek a Zsolnay Zrt. szír származású, svájci állampolgárságú főrészvényesével, Bachar Najarival. Magyarul kivásárolják a gyárból. Márpedig erre valószínűleg csak a kormánynak lesz lehetősége, legalábbis ez kizárólag a nagypolitika jóváhagyásával történhet meg.

Mára ugyanis új helyzet alakult ki azután, hogy nem tudták elvenni a gyárat Najaritól. A pécsi önkormányzat új kerámiacéget alapított, a Ledina Kerámia Kft.-t, ami előbb magánkézbe került, majd nevet váltott (Ledina Épületkerámia Kft.). Nemrég pedig egy újabb cég is bejött a képbe, a Pécsi Kerámia Kft. Utóbbi neve eredetileg Bally Holding Trust volt. Az újabb cég bevonására azért volt szükség, hogy indulni tudjanak egy nagy uniós pályázaton, mert a Ledinának még nincs teljes lezárt üzleti éve, ami pedig az indulás feltétele. Emiatt ma már mintegy negyvenen dolgoznak a Pécsi Kerámiának, és mintegy hetvenen a Ledina Épületkerámiának. Utóbbi egy másik, 1,8 milliárdos, közvetlen brüsszeli döntést igénylő, egy új épületszigetelő anyag kikísérletezésére irányuló innovációs uniós pályázatban is érdekelt több konzorciumi partnerrel együtt.

A főként megújuló energiával foglalkozó Bally Holding annak a görög–magyar üzletembernek, Bozóki Jánosnak a cége, aki tavaly nyáron új szereplőként tűnt fel a Zsolnay-ügyben, sőt, a kerámiabizniszben is. Bozóki úgy döntött, hogy megveszi a Ledina Kerámia Kft.-t a pécsi önkormányzattól. A botrányban leginkább érintett pécsi politikusok megkönnyebbülhettek, akkorra ugyanis már készült a fejükre omlani mindaz, amit építettek. Azelőtt alapították ugyanis meg a Ledina Kerámiát és vették fel oda a tömeges felmondás után a Zsolnay-gyártól távozó mintegy százhúsz embert, hogy kiderült volna, sikerült-e ellehetetleníteni Najarit. Ám nem sikerült.

Minden jel arra utalt akkor – s ezt név nélkül nyilatkozó dolgozók is megerősítették nekünk –, hogy múlt nyáron arra készültek az önkormányzatnál: hamarosan vissza tudnak majd menni a Zsolnayba. Vagyis nem kellett a cégalapítás előtt olyasmivel bajlódni, hogy miképpen lesz majd megrendelés, hely és eszköz, ahol és amivel dolgozhatnak; hogyan lehet majd az új márkanevet bevezetni a piacra, és így tovább. Más szóval a patinás gyárat is elfoglalják Pécsett, csak kissé más módon és módszerekkel, mint tették azt korábban a Pécsi Vízmű és a Pécsi Közlekedési Zrt. esetében. A pécsi önkormányzatnak és a Ledinának most is ugyanaz a budapesti ügyvéd, Szabó Iván segített tanácsokkal, aki évekkel korábban a pécsi vízmű- és buszos foglalást is levezényelte.

A Zsolnayba azonban sem dicsőséggel, sem máshogy nem lehetett bevonulni, vagyis végső soron úgy vettek fel százhúsz embert, és fizették őket hónapokon át, rögtön fizetésemelést is adva nekik, hogy a dolgozóknak egyáltalán nem volt hová bejárniuk. Majd egy jó darabig azután sem volt rendes munkájuk, hogy béreltek egy üzemcsarnokot Pécs nyugati határában. A munkabérekre ráadásul kölcsönt kellett kérni egy önkormányzati cégtől, mert nem volt miből fizetni. Mindenesetre roppant szerencsés volt a Zsolnay városában új kerámiacég alapításába bátran belevágó Páva Zsolt polgármester és a felhatalmazást erre megadó közgyűlési többség. Bozóki János ugyanis éppen azután gondolt arra, hogy befektet a kerámiaüzletbe Pécsett, többmilliárdos fejlesztést ígérve, amikor a Ledina Kerámiát megalapították.

Korábban évekig hirdették eladásra a jóval ismertebb és nevesebb Zsolnayt, de Bozóki akkor még nem érdeklődött ennyire a kerámia iránt. A Ledinát egy projektcégen, az Anidel Projekt Kft.-n keresztül vásárolta meg. A társaság ügyvezetője, Takács István korábban azt mondta, felmérték a piacot, 6-8 éves megtérüléssel számolnak. Bozóki pedig azért vásárolt kerámiacéget, mert most adódott rá jó lehetőség. Ebben a felállásban mérgesedett el egyre inkább a viszony a két cég, illetve a Zsolnay és a pécsi vezetés között, s továbbra sem csillapodnak a kedélyek. Annak ellenére sem, hogy a Zsolnay-gyárat végül nem zárták be, nem foglalták el, a manufaktúrát működtető zrt.-t nem számolták fel. S annak ellenére sem, hogy a svájci állampolgárságú többségi tulajdonos tavaly kifizette a cég összes tartozását.

Mindenesetre ha a következő hetek, hónapok során valóban sikerül megegyezni a háttérben Najarival, a jelenleg már három pécsi kerámiacég végül mégiscsak a Zsolnay név alatt egyesülhet – állítják forrásaink. Informátoraink szerint egyértelmű, hogy az akár több tíz milliárdos üzletet jelentő épületkerámia miatt robbant ki a pécsi önkormányzat és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. közti háború. A Zsolnay-gyár által az 1880-as években kifejlesztett speciális épületkerámiát, a pirogránitot ugyanis több mint százötven épületnél alkalmazták az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területén Zsolnay-tetőcserepek, -díszítőelemek és -szobrok társaságában.

A szóban forgó épületek egy része megmentendő műemlék, illetve közvetlenül állami tulajdonban lévő ingatlan. Közülük néhány hosszú évek óta tervezett felújítását már be is jelentették, így a budapesti Iparművészeti Múzeumét, amit 25 milliárdból restaurálnak. Ebben önmagában többmilliárdos tételt jelenthet az épületkerámia-megrendelés. A kecskeméti városháza épületének kivitelezési pályázatát pedig a tavasszal írhatják ki. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter emellett az egyik tavalyi kormányinfón beszélt arról is, hogy lesznek még további állami kézben lévő épületek, amelyek felújításáról dönthetnek.

Azt is minden nyilatkozónk készpénznek veszi, hogy a pécsi városháza lépései, a Zsolnayval szembeni keménykedés irányított volt, a már említett üzleti érdekkörök és a Dél-Dunántúlon befolyásosnak számító politikusok mozgatták a szálakat. Azonban a lehetséges politikai áldozatok is éppen ők lehetnek majd. Ugyanis vélhetőleg felsőbb jóváhagyás nélkül határozták el, hogy kiebrudalják a Zsolnayból annak főrészvényesét, és megszerzik a gyárat. Hogy miért? A porcelángyártás nem a legjövedelmezőbb üzlet ma Európában, s bár tulajdonosok váltották egymást, eddig senki sem tudta tartósan talpra állítani a Zsolnay-gyárat. A legtöbben a már említett nagy állami épületfelújítási projekteket említenék, ugyanakkor beszéltünk olyan emberrel is, aki közel van a tűzhöz, és azt mondta, itt még ennél is többről lehet szó. Egy olyan nemzeti kincsnek a megmentése ugyanis, mint a Zsolnay, jól kommunikálható a választóknak, ráadásul annyi pénzt rá lehet költeni, amennyit nem szégyellnek. És egy ilyen cég bármely politikai erőnek nagyon jól jöhet, főként választás előtt. Emiatt lehet, hogy most el kell ásni a csatabárdot, kiegyezni, új korszakot kezdeni, kerül, amibe kerül, s botrányok helyett a Zsolnay-sztorinak a sikerről kell szólnia – lapunk informátorai szerint most ez az elvárás a pécsi porcelángyárral kapcsolatosan. És ez az elvárás egészen magas politikai körökben született meg.

A háború részeként egyébként 2013-ban a pécsi vezetés által a gyár megmentőjeként fogadott Bachar Najari ellen egy több száz milliós hitelt is megpróbáltak fegyverként használni. A Zsolnaynál ezt legalábbis így látják. Pedig a majdnem milliárdos hitelt jóval Najari érkezése előtt, a kilencvenes években vette fel a gyár a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB). Az MFB tavaly eladta a hitel maradékát követelés formájában egy harmadik szereplőnek. A jóval névérték alatt gazdát cserélő (130 és 180 milliós összegekről is lehetett hallani), 416 milliós hitelből lett követelést azonban, a várakozásokkal ellentétben, határidőre kifizette Najari.

A svájci üzletember később a sajtónak papírokkal tudta igazolni, hogy ők hónapokkal korábban több alkalommal jelezték, szeretnék kifizetni a tartozást. Az MFB-ben azonban ezt nem hagyták jóvá, eladták inkább a követelést a kormánnyal, illetve Orbán Viktor miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal jó viszonyt ápoló üzletember, Paár Attila által vezetett cégnek, a West Hungária Baunak (WHB). Annak az egyre több kormányzati megrendelést elnyerő építőipari vállalkozásnak, amely korábban kivásárolta Tiborcz Istvánt az Elios Zrt.-ből. Paár akkor határozta el az Elios megvásárlását, amikor már a sajtóban megjelent hírek miatt egyre kínosabbá vált, hogy a miniszterelnöki vő cége sorra nyer el állami és önkormányzati megbízásokat. Tiborcz István azóta egyébként felbukkant a WHB körül, s résztulajdont szerzett a cégben.

Érdekesség, hogy a milliárdos hitelt tudomásunk szerint korában soha nem törlesztette a gyár vezetése. Csupán akkor tudták egy egyszeri nagy összeggel csökkenteni a tőkerészt, amikor a Zsolnay Zrt. a 2010-es pécsi Európa kulturális fővárosa programban ingatlaneladással pénzhez jutott.