Rákay Philip megsértődött a tehetségtelen újságírókra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mindenki csak vele foglalkozott, és nem a Nemzeti Ménesbirtokkal. Nyílt levélben kérte ki magának.

MNO
2017. 02. 02. 20:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rákay azt is nehezményezte, hogy a cikkekben a ménesgazdaság dolgozóiról sem szóltak, holott ők „szakmájukban egytől egyig megkérdőjelezhetetlen felkészültségű és tudású emberek, akik igen komoly saját egzisztenciával rendelkeznek, és akik kvázi társadalmi munkában, valóban a jobbító szándéktól és a jó ügy iránti elhivatottságtól vezérelve, a nem létező szabad idejüket áldozva, a saját tapasztalataikat és kapcsolatrendszerüket használva dolgoznak azon, hogy európai szintű mintagazdaság létesüljön Mezőhegyesen.”

Mert szép számmal léteznek még olyan emberek Magyarországon, akik az állami vagyont nem széthordani, hanem gyarapítani akarják – emelte ki. Még akkor is, ez az újságírók cinikus, állandóan gyanakvó, beteges világképébe nem fér bele – tette hozzá.

Zárásként újra hangsúlyozta, a vele foglalkozó újságírók még ahhoz is lusták és mérhetetlenül tehetségtelenek, hogy néha valami újat kitaláljanak. „Mindössze ennyire futja tőletek. Pedig egyszer az életben kipróbálhatnátok, milyen borzongatóan jó érzés építő ügyek szolgálatába állítani az energiáitokat!”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.