Szombat hajnalban szállítják haza a holttesteket

A Honvédkórház a hozzátartozókat a tervek szerint vasárnap 9 és 16 óra között fogja fogadni.

MTI
2017. 02. 03. 11:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette, a temetkezési vállalat három autója csütörtökön megérkezett a helyszínre, csakúgy, mint a Külgazdasági és Külügyminisztérium járműve, amely a buszban épen vagy részben épen maradt poggyászok hazaszállítását végzi.

A temetkezési vállalat szakemberei és a konzulok úgy döntöttek, szombat hajnalban indulnak Magyarországra, mert az előzetes információkkal szemben nem három, hanem öt kórházból veszik át a holttesteket, és a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően hermetikusan, cinkkel kell lezárni a koporsókat, ami hosszabb folyamat az előzetesen kalkuláltnál – fejtette ki.

A holttesteket a Honvédkórházba szállítják, a hozzátartozókat előzetesen egyeztetett időpontban, a tervek szerint vasárnap reggel kilenc és délután négy óra között fogják fogadni – mondta.

Szijjártó kitért arra, hogy a poggyászokat a Szinyei Merse Pál Gimnáziumba szállítják, ahol gondoskodnak arról, hogy kiadják őket a hozzátartozóknak.

A temetési költségeket, a korábban jelzettnek megfelelően, átvállalta a Fővárosi Önkormányzat; a siófoki és a dunakeszi halálos áldozatnál is vállalják a költségeket a helyi önkormányzatok – mondta.

A miniszter beszélt arról is, hogy a holttestek hazaszállításával lezárul a külügyi munka nagy része, a két válságos állapotban lévő sérültről folyamatos a konzultáció az olasz orvosokkal, a veronai tiszteletbeli konzul végzi ezt a munkát a továbbiakban.

Kérdésre válaszolva elmondta, az összes áldozatot azonosították, a két válságos állapotban, mesterséges altatásban lévő sérült személyazonosságát nincs felhatalmazása nyilvánosságra hozni. Egyikük bőrátültetésen esett át, az orvosok szerint a körülményekhez képest sikerrel – mondta, hozzátéve: a hazaszállítás legfeljebb hónapok múlva lehetséges.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.