Majtényi értekezett még arról, hogy a Fidesz csorbította a szabadságjogokat, illetve az LMP-re hivatkozva arról, hogy szembe kell szállni az önzéssel és fel kell lépni a fenntartható fejlődés, az eljövendő nemzedékek érdekében.
Jó tudni, a szocik lehetséges kormányfőjelöltje, Botka László is részt vesz a frakcióülésen, a párt elnöke, Molnár Gyula részleteket nem akart elárulni, annyit azért elmondott: azon dolgoznak a háttérben, hogyan lehet a legszélesebb együttműködést létrehozni. Nahát.
Mindezek csodálatos gondolatok mindenféle konkrét tartalom nélkül – a szavak kiüresedése pedig igencsak közrejátszott abban, hogy a többség elfordult a közügyektől, a politikai szféra hiteltelenedett. Ennyi üzenettel, ennyire semmitmondó tartalommal márpedig nehéz lesz fogást találni a – ha érdemi mondanivalót nem is, de legalább erőt felmutatni képes – uralkodón, nem mintha erre a régi baloldalnak Botkától és Majtényitől függetlenül amúgy lenne még bármi esélye.
A Jobbik képviselőcsoportja szintén szerdától péntekig tanácskozik, a párt képviselői Mátraszentimrére vonultak el. Az első szónok természetesen Vona Gábor pártelnök. Előzetesen annyit árultak el – túl sok újdonságot ez sem ígér –, a frakcióülés meghatározó témája az európai bérunió és az ehhez szükséges nemzetközi kapcsolatok továbbfejlesztése lesz, valamint a felkészülés megkezdése a 2018-as választásra. A Jobbikban ragaszkodnak ahhoz, hogy magukat váltópártnak nevezzék a kampányban – kérdés, ez mire lesz elég.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!