Veronai buszbaleset: felébresztették a kómából az egyik sérültet

A koponyasérüléses beteg állapotában nincs változás.

MTI
2017. 02. 07. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felébresztették az olasz orvosok a mesterséges kómából a veronai buszbaleset egyik súlyos, égési sérüléseket szenvedett sérültjét, állapota stabil, a bőrátültetést követően fokozatosan javul, és lehet vele kommunikálni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hozzátette: hétfőn a veronai kórház és a budapesti Honvédkórház orvosai egyeztettek, és úgy döntöttek, hogy a sérült átkerülhet az intenzívről a súlyos sérültek osztályára. Azt még nem lehet tudni, hogy mikor lesz szállítható állapotban.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy a másik válságos állapotban lévő, koponyasérüléses beteg állapotában nincs változás. A miniszter felidézte: szombaton hazahozták a veronai buszbaleset halálos áldozatainak földi maradványait.

Január 20-án éjjel Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, továbbá volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.