Veronai buszbaleset: pénteken hozzák haza a holttesteket

Három autó indul útnak az áldozatokért csütörtök reggel.

MTI
2017. 02. 01. 17:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter egy kérdésre válaszolva elmondta: továbbra is két válságos állapotban lévő sérült van Veronában, ők mesterséges kómában vannak.

Az elhunytak hazaszállítását illetően az illetékes olasz önkormányzat elkezdte a halotti anyakönyvi kivonatok elkészítését, eddig hét készült el, és az ígéretek szerint csütörtökre az összes meglesz – közölte. Mint mondta, a milánói főkonzulátus megadta magyar és olasz nyelven is a hazaszállításra vonatkozó engedélyt. Csütörtök reggel indul útnak három autó Magyarországról, amely hazahozza a holttesteket. A járműveket konzul kíséri, a pénteki hazaszállítás továbbra is tartható, a holttesteket a budapesti Honvédkórház fogadja – tette hozzá.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a balesetben maradtak épen csomagok, ezek hazaszállításáról már egyeztettek az olasz hatóságokkal, és csütörtökön egy jármű indul a minisztériumból a csomagokért.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Kedden az olasz hatóságok vádat emeltek a Veronában ápolt egyik sérült ellen, aki a baleset időpontjában a buszt vezette. A hatóságok szerint ugyanis a sofőr hanyagsága, figyelmetlensége vezetett a tragédiához.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.