A két változat közötti 6,6 milliárd, kerekítve 7 milliárd forintos különbség most, amely miatt Tarlós István azt mondja, hogy – bár műszakilag valóban mindkét változat alapján megépülhetne a védmű – de szerinte a fő kérdések a következők: „melyik mennyibe kerül, van-e arra fedezet, és mekkora felelősséggel járna a Római-parton 70 hektárnyi terület sorsára hagyása. Számítások szerint ott ma több mint 40 milliárd forint érték található, komoly állami, közösségi tulajdonnal. – Ha jön a víz, akkor átható közömbösséget tanúsít mind a (...) határozott vezetési stílussal, mind pedig a liberális felfogással szemben, és mindent el fog ott mosni – hangsúlyozta a Klubrádióban a főpolgármester.
Ugyanott még hétfő este Bardóczi Sándor tájépítész mérnök azt mondta: szerinte az a probléma, hogy nagyon sok olyan üdülőépület van, amelynek tulajdonosai az építési szabályokat nem tartották be. – Közpénzből ezeket az ingatlanokat erkölcstelen megvédeni – fűzte hozzá az ellenző, aki maga is részt vett a hétfő esti tüntetésen. Szerinte az a 22 oldalas tanulmány, amelyre Tarlós István hivatkozik, „elég rossz minőségű”, de még az is arra a megállapításra jutott, hogy műszakilag mind a két nyomvonalon lehetséges a gátat létrehozni. – Éppen ezért mi azt szeretnénk, hogy miközben megmarad a Római-partnak a természetes szépsége és hangulata, amellett kapjon árvízvédelmet Óbuda lakossága – fogalmazott Bardóczi Sándor.
A Maradjanak a FÁK a Rómain nevű Facebook-csoport volt a hétfői és a korábbi tüntetések egyik legfőbb szervezője. A napokban közzétettek egy nyilatkozatot, amelyben összegyűjtötték, hogy mit akarnak. – Azt szeretnénk elérni, hogy teljes körű, objektív döntés-előkészítés nélkül ne döntsön a Fővárosi Közgyűlés a Római-part jövőjéről és a csillaghegyi öblözet árvízvédelméről – írták. Szerintük „társadalmi egyeztetésnek” nem minősíthető a legutóbbi, március 6-án Békásmegyeren tartott lakossági fórum, mivel azt nem a jogszabályok által előírt módon hirdették meg. Kifogásolják, hogy a BME-tanulmány „nem tartalmaz műszaki munkarészeket, nyomvonaltervet és keresztszelvényeket, referenciavizsgálatokat, pontos információkat megállapításainak alátámasztására, viszont annál több benne a szubjektív és manipulatív vélemény”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!