Nem függesztette fel a budapesti olimpiához kapcsolódó pénzköltéseket a Budapest 2024 Zrt. – derült ki az Együtt közérdekűadat-igénylése után. A baloldali kis párt ezért feljelentést tett hűtlen kezelés miatt. A Budapest 2024 Zrt. költései nehezen átláthatók, a Hír TV is közérdekűadat-igényléssel fordult a céghez, de a csatornának csak a 2016-os szerződések listáját adták ki.
„Felmerül annak a megalapozott gyanúja, hogy a Budapest 2024 Zrt.-nél mind a mai napig nem függesztették fel, illetve nem mondták fel az olimpiai pályázathoz köthető pénzköltéseket és szerződéseket – mondta Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke. Az adatok azt mutatják, hogy – bár olimpia nem lesz 2024-ben Magyarországon –, a Budapest 2024 Zrt. még mindig költ. – Ezzel a társaság vezetői az elmúlt egy hónapban sok száz millió forintos kárt okoztak a magyar adófizetőknek, ezért szombat reggel feljelentést tettem hűtlen kezelés miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.”
A Hír TV is kikérte a közérdekű adatokat a pénzköltésekkel kapcsolatban, de a csatornának csak a 2016-os szerződések listáját adták ki, az Együtt által bemutatott, 2017-es teljesítéseket nem.
A Momentum Mozgalom is igényelt adatokat. Ezek alapján az derült ki, hogy több mint 1,6 milliárd ment el a Magyar Házra a 2016-os riói olimpián. A Magyar Olimpiai Bizottság első alkalommal nyitott ilyen házat az olimpiák történetében, hogy ott a sportolók, a szurkolók és az üzletemberek találkozhassanak.
„A probléma az, hogy megint el akarják titkolni, pontosan mire ment el a pénz, és ezért is perelünk, mert nem az számít, hogy 100 millió vagy 1,6 milliárd forint, hanem az, hogy joguk van tudni az embereknek, a pénzt selyemkendőkre költötték vagy pedig olyan értelmes dolgokra, mint a tömegsport támogatása” – nyilatkozta a Momentum elnökségi tagja, Kádár Barnabás.
A nagyobbik kormánypárt szerint alaptalan az Együtt feljelentése. A Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Házra vonatkozó kérdésre válaszolva a Budapest 2024 Zrt.-re hagyta a részletes beszámolót, azt azonban elmondta, hogy a rendezvénysorozat hangos siker volt:„A kormány nagyon világos tájékoztatást adott: az olimpiai pályázat lezárult a politikai egység megbomlása miatt. Az elszámolás folyamatban van. Egy hónap múlva a technikai idő is lezárul, elmondtam a számokat, azok az irányadók. Az a feljelentés, amelyről szó van, nyilvánvalóan téves és rosszindulatú, és ez be is fog bizonyosodni az elkövetkezendő időszakban” – mondta Hidvéghi Balázs.