Jurák Kata: Az én édesanyám Orbán ellen tüntet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szombat délelőtt, Hősök tere, zuhogó eső. A Pesti Srácok újságírója a volt dékással vitatkozik. Tudósításunk.

Lakner Dávid
2017. 03. 18. 12:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mikor már tényleg azt hisszük, a nagy névtelen kommentelő–Jurák Kata találkozóból semmi nem valósul meg, egyszer csak felbukkan a Demokratikus Koalíció egykori üdvöskéje, Szarvas Koppány Bendegúz. Tüntetések jellegzetes figurája ő, akit évekig figyelhettünk, ifjú trollként hogyan vitázik Őszödről nyugdíjas bácsikkal, turulról és Árpád-sávról jobbikosokkal. Nem véletlenül nevezte őt Uj Péter pár éve a baloldal enfant terrible-jének. Előbb az Ifjú Demokraták elnöki székéből, majd a DK-ból szorították ki azóta – utóbbiból pár hete jelentette be kilépését. Sejtjük is már ekkor, hogy innen sem megyünk haza őszödözés, momentumozás, orbánozás és mészároslőrincezés nélkül.

„Rendszeresen veszítik a sajtópereket azért, mert hazugságokat terjesztenek, valószínűleg így értették a szakmai önprostituálást” – fejti ki rögtön a volt dékás az álláspontját. Jurák hajthatatlan, mint mondja, több tüntető épp most kért bocsánatot, „valóban lekurváztak, valóban leköptek és valóban megrángattak. Az, hogy ön mit gondol a portálunkról, az az ön véleménye. A sajtóperekre vonatkozó állítását kifejezetten cáfolom.” Jurák szerint nem kiabált, csak a mikrofon felerősítette (!) a hangját, és amúgy nem hallotta volna őt senki.

– De tényleg, hogyan áll a munkahelye kormányzati kötődéseihez, kétesebb dolgaihoz? – kérdezzük. Milliók sörözőre? Megállapodás a Földművelésügyi Minisztériummal? Fél éves szerződés a Városliget Zrt.-vel?
– Mi a siófoki mutyiról is írtunk, én ugyanúgy megírom a kormánypárti ügyeket. Muszáj megtalálnunk azt a határvonalat újságíróként, ami felvállalható – érkezik a válasz. Később, mikor arról beszél, hogyan támadják a családját, felvetjük: kormányközeli oldalaktól sem idegen ez, emlékezzünk csak Tóbiás József és a 888 esetére. „Én nem tudok mindenkiért felelősséget vállalni” – válaszolja, hozzátéve, hogy persze, az ilyenek mindig túlmennek egy határon.

Aztán már a kollegialitásról beszél Jurák Kata, arról, hogy a 24.hu hogyan vágta össze róla a március 15-ei videót. Nem tudjuk nem megemlíteni erre már: ha kollegialitás, az belefér, hogy a kormányzati kommunikációhoz igazodva a portál kedvelt tevékenysége lapunk támadása?

„Én a Magyar Nemzetet soha nem szidtam. Annál a lapnál is van jó barátnőm, tőlem nagyon távol áll, hogy a kollégáimat gyalázzam” – mondja Jurák Kata. „Ránk sütik, hogy kormánypropagandisták vagyunk, csak mert ott vannak a bannerek, a támogatások. Szerintem mindenki pályázik, és mindenki nyer, nem csak mi” – lep meg minket az újságírónő.

„Csak vannak, akik sikeresebben. Mészáros Lőrinc Magyarország legszerencsésebb embere, és ez még sosem volt felgöngyölítve a Pesti Srácokon” – replikázik Szarvas Koppány. „Ez kicsit demagógnak tűnik. Ugyanazokat skandáljátok mindig. Ti mondtok A-t, mi mondjuk a B-t, és az olvasó vonja le a következtetést” – reagál az újságírónő.

Aztán hirtelen váltással már az őszödi beszédnél járunk („fel tudtad azt dolgozni, hogy folyamatosan hazudtak nekünk?”), Gyurcsánynál, az elmúlt nyolc évnél, hitelcsapdás hölgynél. Szarvas Koppány a Momentummal szembeni támadásokkal jön, Jurák Kata azzal, hogy a kétharmad a Fideszt választotta.

„Miért kell megosztani az embereket? Miért nem lehet úgy beszélgetni egymással, mint te meg én? Nem akarsz megütni, én sem akarlak. Az én édesanyám masszív baloldali, de olyan szinten, hogy részt vesz az Orbán-ellenes tüntetéseken. És le tudunk ülni a családi asztalnál, és meg tudjuk beszélni” – halljuk Jurák Katától. „Nekem apámtól felfelé, mondjuk úgy, mindenki jobboldali, és mégis szóba tudunk állni” – mondja Szarvas Koppány.

Állunk a Hősök tere közepén, Pesty László tartja fölénk az esernyőt, a kormányközeli lap munkatársa a volt dékással vitatkozik Őszödön és Mészáros Lőrincen. Turisták flangálnak mosolyogva, szakad az eső, szombat délelőtt van, úgynevezett közéleti eseményről tudósítunk.

Tényleg nem volt jobb dolgod szombat délelőtt ennél? – kérdezzük már távozóban a volt dékástól. „Gondolkoztam rajta tegnap, aztán a barátnőm kizavart délelőtt. Vicces, a DK-tól való kilépés után a Pesti Srácokon jelenek meg először. Vajon nem kellett volna még ott a végén mészároslőrinceznem egyet?”

Negyed tizenkettőkor már az eső sem zuhog annyira.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.