Fidesz: Gyurcsány meghülyült

A kormánypárt kétmondatos közleményben ment neki a DK elnökének.

MN
2017. 04. 24. 14:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Gyurcsány Ferenc egyszerűen meghülyült” – reagált meglepő egyszerűséggel a Fidesz-frakció a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének hétfői kijelentésére. Gyurcsány ugyanis azt állítja, közvetítőkön keresztül betekinthetett azokba az iratokba, amelyekkel az oroszok szerinte Orbán Viktort zsarolják. Gyurcsány úgy véli, a miniszterelnök is tud ezen dokumentumok létezéséről. A DK elnöke elmondása szerint mindent megtesz, hogy a szóban forgó dokumentumok a kezébe kerüljenek, és amint ez megtörténik, azokat a nyilvánosság elé tárja.

A politikus kijelentései miatt a Fidesz még azt is hozzátette: „Mindig is tudtuk, hogy bolond lyukból bolond szél fúj”.

Gyurcsány hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: elvárja Orbán Viktortól, hogy vagy tisztázza magát, vagy pedig 72 órán belül perelje be őt azokért az állításaiért, amelyek szerint Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető törvénytelen pénzmozgásokról. Amennyiben a miniszterelnök nem indít jogi eljárást, Gyurcsány igazoltnak tekinti a vádakat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.