Ítéletídő: fákat döntött ki a vihar

Erős szél és sok eső várható. A közlekedésben fennakadások vannak.

MN
2017. 04. 19. 5:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még egy nap a tél – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a honlapján.

A széllökések miatt Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. További hét megyében szintén az erős szél miatt elsőfokú a figyelmeztetés.

A sok eső miatt a fővárosban, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben másodfokú figyelmeztetés. Ezeken a területeken 24 óra alatt 30 milliméternél is több eső hullhat. Szintén a sok eső miatt tizenegy további megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Az országban többfelé 20-30 milliméternél több csapadékra kell számítani. Az Északi- és a Dunántúli-középhegység magasabb részein 50 milliméternél több csapadék is eshet. A Tiszántúlon leginkább eső, másutt eső, havas eső, hó egyaránt valószínű. A magasabban fekvő helyeken főként havazás várható. A hó jellemzően tapadó hó lesz. Síkvidéken a lehulló hó olvadni fog vagy elolvad, éjszaka viszont a Tiszántúl kivételével átmenetileg 1–7 centiméter hó megmaradhat. A Dunántúli- és az Északi-középhegység vonulatain akár 30–50 centiméteres, a legmagasabb csúcsokon akár ennél is vastagabb hóréteg alakulhat ki.

Szintén szerdára a hófúvás miatt is figyelmeztetéseket adtak ki, Veszprém megyében másodfokút, Fejér, Vas és Zala megyében elsőfokút. A friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet. Mint írták, az északi, északnyugati szél szerdán elsősorban a Dunántúlon, holnap az északkeleti országrészben is viharossá fokozódik. Napközben a Dunántúl nyugati részén azonban 90–100 kilométer/óra közötti lökések is előfordulhatnak. A hegyekben a viharos szél hófúvást okozhat. Csütörtök estétől mérséklődik a légmozgás.

A szerda délelőtt 11 órakor mért adatok szerint a Kékestetőn már 18 centiméteres hóréteget rögzítettek, s az alacsonyabban fekvő területeken, köztük Budapesten, Pestszentlőrincen és Szeged külterületén is hólepelt jeleztek.

Az M1 tudósítója délelőtt a Mátrából bejelentkezve elmondta: 15-20 centiméteres hó borítja a tájat. A térség főútjain is nehezíti a közlekedést a havazás, több helyen kidőlt fák, leszakadt faágak is akadályokat képeznek. A 444 egy olvasótól kapott fotókra hivatkozva azt írja, Dobogókőn még a hókotró is elakadt. A településre vezető utakat kora délután lezárták, miután letört ágak és gallyak miatt járhatatlanná váltak.

A téliesre fordult időjárás miatt számos turistaút nem járható, ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. arra kérte a kirándulókat, hogy a napokban ne menjenek a 300-400 méter fölötti erdőkbe. A figyelmeztetés érvényes a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Gerecse és a Gödöllői-dombság turista- és erdei kerékpáros útjaira. Az erdőgazdaság webkamerákat üzemeltet a Pilis-tetőn, a Prédikálószéken és a Hármashatár-hegyen. A felvételeken látható a hegyekben uralkodó időjárás, így a kirándulók megalapozottabb döntést hozhatnak indulás előtt – híva fel a figyelmet.

Autóval is komoly gond járni a Pilisben. Budapest felé már az összes főúton dugók alakultak ki. A 10-es úton Pilisjászfalunál, Piliscsabánál több helyen is félpályás az útzár felújítás miatt, a Waze térképe szerint a kocsisor Esztergomtól Pilisjászfaluig áll. Kerülő út lenne az Esztergom–Pilisszentlélek útvonal, de azt a havazás miatt lezárták. Marad a Lepence–Pilisszentlászló–Szentendre lehetőség, de már ott is dugó van.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai több útvonalon is megnövekedett menetidővel, módosított vagy rövidített útvonalon közlekednek – olvasható a BKK Facebook-oldalán.

Mint írják, a 60-as villamos üzemzárásig már nem közlekedik, mert a Karthauzi utcában fa dőlt a felsővezetékre. A Széll Kálmán tér és a Svábhegy között a 21-es és a 21A autóbusszal lehet utazni. Pótlóbusz közlekedik a 77-es trolibusz teljes vonalán, mert a Szugló utcában a Miskolci utcánál egy kidőlt fa elszakította a felsővezetéket. A libegő a havazás miatt nem üzemel.

Nehezen megközelíthető a Normafa, és jelentős fennakadások alakultak ki a környék közlekedésében, ezért a XII. kerületi önkormányzat átszállítja a Normafa óvodából a Németvölgyi általános iskolába azokat a gyerekeket, akiket még nem hoztak el a szüleik.

Az önkormányzat szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a gyerekeket rendőri felvezetéssel, a kerület saját autóbuszával viszik át az iskolába délután négy órakor. A gyerekek óvodapedagógus felügyelete mellett várják szüleiket.

A közleményben arra is kitértek, hogy az FKF Nonprofit Zrt. tizenkét gépjárművel dolgozik a magasabban fekvő budai fő- és tömegközlekedési utakon, azonban a gépek helyenként nehezen haladnak a bedugult útvonalakon, mint az Istenhegyi út – Költő utca – Eötvös út úton. A kerületi önkormányzat azt kéri, hogy mindenki fokozott odafigyeléssel közlekedjen, ha bajba jutott embert vagy járművet lát, akkor pedig hívja a 112-es segélyhívó számot.

A gyöngyösi rendőrkapitányság közölte, legalább három-négy órára lezárják a Mátrafüred–Pásztó közötti főutat. Az I love Mátra nevű Facebook-oldalon az olvasható, hogy a hegyekben folyamatosan szakad a hó, jelenleg 15-20 centi a vastagsága, és már baleset is történt. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Gyöngyös felől közlekedőket a főút 7-es kilométerénél a Pálosvörösmarti útra terelik, valamint Parádsasvár irányából a 18-as kilométernél, a galyatetői elágazónál korlátozzák a forgalmat. Átmenetileg lezárták a Mátrába vezető Nógrád megyei utakat, ahogy az 1111-es út Esztergom felől Dobogókőre vezető szakaszát is.

A Magyar Közút közlése szerint folyamatosan takarítják az utakat. A havazással érintett területeken síkosságmentesítési, hóeltakarítási munkálatokat végeznek.

Közben az is kiderült, hogy felsővezeték-szakadás, illetve műszaki hiba miatt késnek a vonatok a miskolci és a szolnoki vasútvonalon. (A Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon 20-30 perccel, a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon pedig 15-20 perccel hosszabb a menetidő.) Veresegyház és Vácrátót között pedig pótlóbuszok járnak a vonat helyett, mert a sínekre belógó faágak zárlatot okoztak.

Busz ütközött személyautóval

A télies útviszonyok miatt kora estétől a rendőrség korlátozta a 7,5 tonnát meghaladó tehergépkocsik forgalmát a Bakonyban, a 82-es és a 83-as főúton – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel. Orosz Katalin elmondta, a korlátozást a 82-es főút Zirc és Nyúl közti szakaszán, valamint a 83-as főúton, Városlőd, Farkasgyepű és Bakonyjákó térségében vezették be szerda este hat óra előtt. Az érintett útszakaszokon a személygépkocsik és autóbuszok közlekedése engedélyezett, a korlátozás a 7,5 tonnát meghaladó tehergépkocsikra vonatkozik. Városlőd térségében menetrend szerinti autóbusz és személyautó ütközött, mindkét jármű árokba csúszott. A szóvivő tájékoztatása szerint a buszon utazók közül senki sem sérült meg, mentesítő járattal utaztak tovább, de a személyautó vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett. Ugyanebben az időben Csesznek térségében két tehergépkocsi akadt el a 82-es főúton, ahol a tűzoltók beavatkozását a rossz útviszonyok miatt feltorlódott járművek is nehezítették.

Fákat pusztított a vihar

Fákat döntött az útra, elektromos vezetéket rongált meg a viharos erejű szél Vas megyében szerdán - közölte honlapján a katasztrófavédelmi igazgatóság. A tájékoztatás szerint a megye több településén viharkárokhoz vonultak a tűzoltók, akiknek utakra dőlt fákat, letört ágakat kellett eltávolítaniuk, amelyek több helyen is akadályozták a közlekedést vagy éppen villanyvezetéket, távközlési kábeleket rongáltak meg. Szombathelyen a szél leszakított egy közlekedési lámpát, egy tízemeletes lakóház füstelvezető rendszerének megrongálódott alkatrésze pedig veszélyeztette az épület melletti gyalogosforgalmat.

A környező országokban is komoly gondokat okoz a havazás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.