Pontról pontra cáfolta Ádert a CEU rektorhelyettese

Nyílt levelet írt Enyedi Zsolt a köztársasági elnöknek.

MN
2017. 04. 26. 4:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pontról pontra cáfolta nyílt levelében Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese és egykori trefortos diák Áder János CEU-val kapcsolatos keddi kijelentéseit.

Enyedi Zsolt szerint Áder több ponton is félretájékoztatta az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolájának diákjait. Facebook-posztjában azt írta: nem felel meg a valóságnak, hogy három Közép-európai Egyetem lenne. A rektorhelyettes tisztázta, intézményük két egységből áll: az amerikai akkreditáltságú CEU-ból és a magyar akkreditáltságú KEE-ből. Mindkét egység végez oktatási feladatot, nem csak a budapesti székhelyű – tette hozzá.

Enyedi Zsolt szerint Áder azzal sem mondott igazat, hogy a KEE akkor is minden gond nélkül folytathatja jelenlegi tevékenységét, ha a CEU-nak távoznia kell. A rektorhelyettes szerint a CEU elűzése a KEE programjait is aláássa. 

A CEU rektorhelyettese szerint az sem igaz, hogy a módosított törvény egyetlen mondata sem vonatkozik a Közép-európai Egyetemre, mivel a 9. paragrafusban előírják, hogy a később létrejött egység – a KEE – változtasson nevet.

Félrevezető állításnak tartja Enyedi, hogy egyes nyugati országok szabályozása még szigorúbb, mivel arra nincs nyugati precedens, hogy már működő, törvénytisztelő intézményeket lehetetlenítenének el.

Enyedi arra is felhívta a figyelmet, hogy Áder a CEU rektorát idézve azt a félrevezető benyomást keltette, mintha Michael Ignatieff azt állította volna, hogy egyetemük magyarországi működését semmilyen veszély nem fenyegeti. Enyedi szerint a rektor ilyet nem állított, hanem azt mondta, az egyetem nem fog megszűnni, valamint azt, hogy ragaszkodnak Budapesthez.

A rektorhelyettes azt is felrótta Ádernek, hogy hiába beszél a köztársasági elnök jóindulatról, ha nincs meg a készség a kormány részéről, hogy a CEU kezdeményezésére egyeztetéseket folytasson az egyetemmel.

„Azt gondolom, hogy ha ön kissé kritikusabban viszonyulna a kormányzati érvekhez, talán az ön tekintélye is növekedne. Végül engedje meg, hogy hangsúlyozzam, jólesett, hogy ön értékesnek találja az egyetemünkön folyó munkát, és nagyra értékeltem az ön beszédmódjának civilizált hangnemét. De nem látom, hogy a helyzetet jottányit is javította volna” – zárta sorait Enyedi Zsolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.