Lehel elismerte, hogy levelet írt az észak-koreaiaknak

Ügynökmúltja ellenére tovább vezetné az ökumenikusok segélyszervezetét Lehel László – nyilatkozta az RTL Híradójának.

MN
2017. 05. 09. 19:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elismerte Lehel László a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet magát ideiglenesen felfüggesztő elnök-igazgatója, hogy levelet írt egy észak-koreai nagykövetségnek, de tagadta, hogy feljelentette volna náluk munkatársunkat, Lukács Csabát.

Lehel László azt is állította, hogy csak egyszer küldött levelet a követségre egy segélyszállítmány ügyében. Mint mondta: „Ha van levél, az egy vízumkérő levél”. A Kötőszó evangélikus blognak adott korábbi interjújában az evangélikus lelkész az arra vonatkozó kérdésre, hogy feljelentette-e az észak-koreaiaknál munkatársunkat, Lehel azt válaszolta: soha nem tett ilyet, az általa írt állítólagos feljelentés nem létezik. Ekkor arról nem beszélt, hogy írt-e levelet az észak-koreaiaknak.

Lehel László az RTL Híradónak adott interjújában beszélt arról, hogy pert indít a Magyar Nemzet ellen, mert úgy véli, valótlanságot állítottunk az ügynökmúltját feltáró cikkünkben. Lukács Csaba ezzel kapcsolatban már korábban közölte: áll elébe a pernek.

Az Ökumenikus Segélyszervezet kedd este közzé is tette a honlapján a Lehel László által említett levelet, ami szerintük „az egyetlen olyan dokumentum, melyet Lehel László vagy a Segélyszervezet észak-koreai hatóságnak, nevezetesen Észak-Korea bécsi nagykövetségének küldött ki. A levél egy segélyprogram előkészítéshez szükséges vízumkérelem, amely sem feljelentést, sem semmilyen utalást más szervezetek vagy személyek munkájára nem tartalmaz. Amennyiben Lukács Csaba Észak-Koreában tehát olyan levelet látott, amely az ország bármely hatóságának Lehel László aláírásával érkezett, úgy az kizárólag ez a levél lehetett” – írták a honlapjukon, hozzátéve: jóhírnév megsértése miatt jogi lépéseket fognak tenni.

Ügynökmúltja ellenére Lehel László visszatérne a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet élére, amennyiben a szervezet felügyelőbizottsága másodszorra is bizalmat szavaz az evangélikus lelkésznek. Lehel László az RTL Klubnak elmondta: munkatársai kiállnak mellette, és úgy érzi, bizalmuk töretlen iránta.

Az RTL-nek adott nyilatkozatában az evangélikus lelkész nem kívánt beszélni arról, hogy beszervezte a III/III. főcsoportfőnökség, és „Filozófus” fedőnéven jelentett az állambiztonságnak. 

A nagy nyilvánosság előtt ebben a kérdésben nem kívánok tovább menni

– jelentette ki, hozzátéve, hogy részletes interjút adott a Kötőszó blognak, amelyben elismerte, a rendszerváltás előtt együttműködött a kommunista állambiztonsággal. Mint mondta, ügyét a továbbiakban az evangélikus egyház tényfeltáró bizottsága vizsgálja.

A kérdésre, hogy Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó, a szervezet jószolgálati nagykövete tudott-e ügynökmúltjáról, Lehel László azt mondta: „a nyilatkozatom után tisztában lett ezzel”. Eszerint Lévai Anikó a sajtóból értesült Lehel múltjáról.

A tevékenységét ideiglenesen felfüggesztő elnök egyelőre nem látta jelét annak – de nem is zárta ki az RTL-nek –, hogy az ökumenikus segélyszervezet szponzorai közül bármelyik is visszavonná támogatását. Úgy vélte, a támogatók nem az ügynökmúltat, hanem a segélyszervezet munkáját tekintik mérvadónak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.