Részletes riportban foglalkozott Lehel László ügyével az ATV a Heti napló Sváby Andrással című műsorában.
A Magyar Nemzet számolt be arról, hogy Lehel Lászlót beszervezte a III/III. főcsoportfőnökség és „Filozófus” fedőnéven jelentett az állambiztonságnak. Állítólag annak idején ő közölte levélben az észak-koreai hatóságokkal, hogy Lukács Csaba segélymunkásnak álcázott újságíró, aki rossz színben tüntetheti fel a „szeretett vezetőt”. A levél nyomán csak a szerencsének volt köszönhető, hogy munkatársunk nem került munkatáborba, illetve nem végezték ki. Lukácsnak egy külügyes dolgozó mutatott egy levelet, amelyen Lehel László aláírása volt, és amely állítólag a feljelentést tartalmazta. A követség is kapott hasonló figyelmeztetést.
Az ATV műsorában Lukács Csaba elmondta, szeretné megkérdezni Lehel Lászlót, hogy ő írta-e a levelet. Hozzátette: az észak-koreaiaknak az volt az érdekük, hogy megijesszék, és ez sikerült is nekik. Mint mondta, kutatásra jelentkezett be az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába, ennek kapcsán kerültek képbe a segélyszervezetek, és így bukkant az ügynökmúlttal kapcsolatos szálra.
Az észak-koreaiaknak sikerült Vujity Tvrtkót is megijeszteniük egy „kísértetiesen hasonló történettel”. Tvrtko közölte: három évvel ezelőtt értesítettek arról, elképzelhető, hogy van egy állampolgár, aki másokat informál egykori útjával kapcsolatban. Eddig nem ment utána az esetnek, de most ő is válaszokat vár.
„Én ezt kétkedéssel fogadtam, mert annyira szürreális volt. Egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen létezhet” – fogalmazott. Hozzátette: mélyen megdöbbentették az azonosságok és hasonlóságok, amelyeket Lukács és a saját története közt fedezett fel. Ugyanakkor mielőtt elmondaná mindazt, amit tud, válaszokra van szüksége azzal kapcsolatban, hogy ez valóban megtörtént-e.
Lapunknak Vujity Tvrtko korábban ugyancsak azt mondta, hogy megdöbbentették a cikkben leírtak, és valaki még adós egy válasszal.
Az ATV csütörtökön, nem messze a segélyszervezet irodájától, véletlenül találkozott Lehel Lászlóval is, aki azt mondta: írásban meg fogják kapni válaszát. Később telefonon is megerősítette, hogy interjút ad, ám ezt végül elutasította. Indoklása szerint az evangélikus blognak már mindent elmondott, ezeket nem akarja kamerában megismételni.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!