Németh Szilárd nem is érti, mi baj a birkózócsarnokával

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Közel egy órán keresztül kritizálta a sajtót és politikai ellenfeleit Csepelen a Fidesz alelnöke.

M. László Ferenc
2017. 05. 31. 12:53

Arra a kérdésre, hogy ki lesz a tízezer négyzetméteresre tervezett akadémia fenntartója, a Fidesz-alelnök azt válaszolta: majd meglátjuk, de nyilvánvaló, hogy az alapítványnak is lesz ebben felelőssége. Az anyagiak forrását firtató további kérdésekre azt mondta, hogy adományokból, szponzori támogatásból és természetesen kormányzati támogatásból származik majd a pénz. A csarnok és akadémia teljes költségét egyébként 4-4,5 milliárd forintra becsülte, ebből az idei költségvetésbe be is van tervezve 1 milliárd forint.

Hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az LMP társelnöke: Szél Bernadett a parlamentben hétfőn napirend előtt felszólalásában jelentette be, hogy hatósági eljárást indít Németh Szilárd alapítványa miatt.

Egy probléma van, minden más, amit Németh elmondott, mellékes – mondta a Fidesz-alelnök sajtótájékoztatója után Szabó Szabolcs. Az Együtt országgyűlési képviselője szerint Németh nem akarja megérteni, hogy „morálisan, politikailag vállalhatatlan”, hogy egy kormánypárti politikus magánalapítványa kapjon és kezeljen 2 milliárd forint közpénzt. Szabó azt mondta, már jó ideje nyilvánvaló, hogy Németh egyedül akarja eldönteni, mi történjen Csepelen.

Miről folyik a vita?

Több éve szó van arról Csepelen, hogy építeni kellene egy új birkózócsarnok, hiszen a meglévő edzőhelyiségek elavultak, borzalmas állapotban vannak – erről a szerdai sajtótájékoztatón Németh is levetített egy kisfilmet (ebben rohadó mosdót, penészes öltözőket lehetett látni). Németh 2015 elején pályázott a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöki székére – kisebb botrányok közepette meg is választották –, és azzal kampányolt, hogy politikai kapcsolatait latba vetve szerez 400 millió forintot egy új csarnok építésére.

A kormány végül tavaly év végén 2 milliárd forintot különített el a Magyar Birkózó Akadémia létrehozására, amit eredetileg az MBSZ-nek szántak, de végül a Fidesz-alelnök lakcímére márciusban bejegyzett Magyar Birkózó Akadémia nevű alapítványa kapta.

Németh szerdán impozáns terveket mutatott be, hogyan is fog kinézni a Kozma István Birkózó Akadémia. A több szintes, a 2,2 ezer négyzetméteres alapterületű épületben lesz birkózócsarnok, konditerem, 120 fős konferenciaközpont, 5 buszparkoló, továbbá megépítik a Hírességek Csarnokát, a sportolók elszállásolására pedig egy háromcsillagos hotelt. Németh szerint mindez 4-4,5 milliárd forintba fog kerülni a végén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.