Akadozik az ellátás az országban egy, a zöld hályogra igen gyakran alkalmazott Cosopt Uno elnevezésű szemcseppből, a gyártó csupán a tényleges szükségletek kétharmadát tudja fedezni – tudta meg a Magyar Nemzet. Olvasóink jelezték, hogy az utóbbi időben sehol nem tudták megvásárolni a betegségükre felírt gyógyszert, mert a patikusok szerint országos hiány van belőle. Ezt több gyógyszertár is megerősítette lapunknak. Néhány gyógyszerész azt feltételezte: a probléma oka, hogy az április 25-ei budaörsi raktártűzben megsemmisült a szemcseppek egy része, ezért legkorábban június 4-e után tudnak rendelni belőle.
Kerestük a Cosopt Unót forgalmazó Santen vállalatot is, szerettük volna megtudni többek között, miért nem kapható a szemcsepp, és van-e köze ehhez a budaörsi raktártűznek. A cég azonban nem reagált megkeresésünkre, így az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez (OGYÉI) fordultunk. Kérdéseinkre onnan sem kaptunk választ, ám az OGYÉI honlapjára feltöltött tegnapi közleményből megtudtuk: a forgalmazó arról tájékoztatta a hatóságot, hogy az akadozás egy körülbelül másfél hónapja fennálló „európai globalizációs problémára” vezethető vissza. Mint írták, a szűkített gyártáskapacitás miatt Európában minden ország egy központilag meghatározott mennyiséget kap a készítményből. Ezt a mennyiséget az anyacég rendszeresen és kiszámíthatóan küldi a hó elején Magyarországnak is, viszont ez a tényleges szükségleteknek csupán kétharmadát fedezi. Az nem derült ki a közleményből, hogy miért gyártanak kevesebbet egy olyan gyógyszerből, melyre láthatólag egész Európában lenne kereslet.
Az OGYÉI arra kéri a gyógyszerészeket, hogy a kielégítő gyógyszerellátás érdekében ne készletezzenek, csak a tényleges szükségleteknek megfelelően, felírt vény birtokában rendeljenek a nagykereskedőktől. Rendelni azonban korántsem olyan egyszerű; több gyógyszerész ugyanis épp arról panaszkodott, nemcsak hogy nincs a termékből, de nem is tudni, mikor lehet egyáltalán rendelni belőle. Volt, aki azt javasolta, helyettesítő terméket váltson ki a beteg, de mint kiderült, nincs ilyen szemcsepp.