Orbán bejelentette: milliókkal ösztönzik a gyermekvállalást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Családok Budapesti Világtalálkozóján szólalt fel a miniszterelnök.

Hutter Marianna
2017. 05. 25. 9:09

Orbán Viktor szerint ma számtalan ember kérdezi a kontinensen, hogy hány párizsihoz, brüsszelihez, berlinihez vagy manchesterihez hasonló eseménynek kell Európában történnie ahhoz, hogy végre erőt vegyünk magunkon és hajlandóak legyünk megvédeni magunkat. Magyarország teljes mellszélességgel kiáll Nagy-Britannia mellett, minden erőnkkel azon leszünk, hogy Európa jövője biztonságba kerüljön – jelentette ki.

Közölte: Magyarország fokozni fogja az EU déli határainak védelmét, és senki olyat nem enged be, akinél csak a halvány gyanúja is felmerül annak, hogy meg akarja támadni a családjainkat, gyermekeinket. Magyarország minden körülmények között meg fogja védeni a családjait, legyen bármekkora is a brüsszeli ellenszél – mondta.

Eközben a helyszín előtt a Patent Egyesület maroknyi szimpatizánsa tüntetett a kormány, szerintük abortuszellenes korábbi intézkedései miatt. Megírtuk: tavaly csökkent ugyan valamelyest a terhességmegszakítások száma, de még így is nagyjából 30 ezer beavatkozást végeztek, miközben 93 ezer gyermek született.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a minap úgy fogalmazott: „A miniszterelnök szerint 2030-ra azt szeretné elérni a kormány, hogy 30 ezerrel nőjön a magyar lakosságnak a száma, tehát 2030-ra növekedést kell produkálni. Nagyon nehéz lesz megfordítani, de minden döntésünket annak kell alárendelnünk, hogy ne fogyjunk el. Nagyon egyszerű ennek a magyarázata, aki teleszüli a világot, azé a világ.”

A Fidesz ígérgetéseinek nincs nyoma a 2018-as költségvetésben – így reagált Orbán beszédére az MSZP. A párt közleményében megjegyzi, a Fidesz ezeket a hazugságokat minden választás előtt megígéri: a bölcsődék fejlesztését már 2013-ban is kiemelt kormányzati célnak nevezték, „és azóta sem történt semmi”.

A családi pótlékot hét éve nem képesek egyetlen forinttal sem emelni, és az igazságtalan, családokat kizsigerelő egykulcsos adórendszert is fenntartják – olvasható az MSZP-s levélben. Hozzáteszik, szerintük a Fidesz minden ígérete hiteltelen, hisz Matolcsy György és az MNB az eladósodott családokon nyerészkedett, miközben kétszázezer családot a kilakoltatás veszélyeztet.

A családügyi konferencián elhangzottakat a Lehet Más a Politika sem hagyta szó nélkül: Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke szerint a kormány demográfiai csomagja alkalmatlan arra, hogy népesedési fordulatot hozzon Magyarországon.

Szél hangsúlyozta: több és rugalmasabb nyitva tartású bölcsődére, bölcsődei béremelésre, a rugalmas munkavégzés támogatására és állami bérlakásprogramra volna szükség. A nők számára kiszámítható, tervezhető jövőt kellene biztosítani annak érdekében, hogy tudjanak a gyermek mellett dolgozni, és munkájukból meg tudjanak élni.

Emlékeztetett, a kormány már 2014-ben is „soha nem látott bölcsődefejlesztésekről" beszélt, az ígért férőhelyek azonban azóta sem jöttek létre, a csak a társadalom felső rétegeire szabott családpolitika helyett pedig a valódi rászorulókat kellene támogatni.

Miközben az Orbán-kormány leépíti a felsőoktatást, és újabban egyetemeket üldöz el Magyarországról, a családtámogatások egy részét diplomaszerzéshez kötné. A többgyermekes nők diákhitel-tartozásának elengedése „jól hangzik", de sokkal inkább a tandíj eltörlésére lenne szükség - összegzett közleményében az LMP.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.