Parlamenti küszöb alatt a Momentum

Továbbra is vezetnek a kormánypártok. Emelkedett a bizonytalan választók száma.

Horváth Csaba László
2017. 05. 03. 6:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár hétfőn bejelentette a Momentum Mozgalom, hogy indul a 2018-as országgyűlési választáson, egyelőre nem jutna be a parlamentbe a frissen megalakult ellenzéki erő – derült ki az Iránytű Intézet áprilisi felméréséből. A nemrég párttá alakult szervezet erősödése pillanatnyilag megtorpant, a biztos szavazó pártválasztók körében a korábbi öt helyett négy százalékon áll.

Az ezer fő megkérdezésével készült közvélemény-kutatás adatai szerint az említett csoportban 49 százalékon állnak a kormánypártok, 20 százalékon a Jobbik, ami azt jelenti, hogy némileg csökkent a legerősebb ellenzéki párt támogatottsága. Ugyanakkor az MSZP erősödött: a szocialista párt a biztos szavazó pártválasztók 12, a DK a 7 százalékukat tudhatja maga mögött. Az LMP-re a Momentumhoz hasonlóan a biztos választók 4 százaléka szavazna, míg az Együttre, a Párbeszédre, illetve „egyéb pártokra” legfeljebb 1 százaléka voksolna, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig 3 százalékon áll.

Szintén a Fidesz–KDNP támogatottsága a legmagasabb a teljes népesség körében, összesen 29 százalék, a Jobbik ebben a körben 14 százalékot ér el. Az MSZP 8, a DK 4 százalékon áll, míg az Együtt, a Párbeszéd, illetve a kisebb pártok (Modern Magyarország Mozgalom, Liberálisok) az 1 százalékot sem közelítik meg; az LMP 3 százalékon van. Nem mellékes, hogy a friss adatok alapján a Jobbiknak jelenleg egymagában éppen akkora a támogatottsága, mint a 2014. évi baloldali összefogás pártjainak. Figyelemre méltó, hogy nőtt a bizonytalan szavazók aránya, ami most 18 százalék, és a választ megtagadók aránya is nyolc százalékra emelkedett, azaz csaknem annyi választó szimpátiája nem ismert, amennyi a kormánypártok támogatottsága. Továbbá 11 százalékra nőtt a „biztosan nem szavazók” aránya.

Az Iránytű lapunknak készült kutatása megjegyzi, hogy az előző hónaphoz képest jelentős átrendeződést nem tapasztaltak. Megemlítendő a bizonytalanok, nem szavazók, illetve a válaszmegtagadók arányának csekély növekedése, ám – mint írták – ezek aránya így is elmarad a megszokottól. Ugyanakkor hozzátették, hogy az Együtt a kutatócég méréseinek kezdete óta, vagyis 2012 óta nem szerepelt annyira gyengén, mint most, igaz az ellenzéki párt azóta számos átalakuláson ment keresztül.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.